Izraeli tudósok szerint
Az autista gyerekek nem érzik a szagok és az illatok különbségét
Az autista gyerekek korai szűrését segítheti, hogy nem tesznek különbséget a szagok és az illatok között - állapították meg az izraeli Weizmann Intézetben.
2015.07.09 02:30MTIA Weizmann Tudományos Intézet neurobiológiai tanszékén végzett kísérletek arra a megfigyelésre épültek, hogy ösztönösen hosszabb ideig lélegezzük be a kellemes illatokat, mint a kellemetlen szagokat.
A tizennyolc egészséges és ugyanennyi autista gyerekkel végzett kutatásból viszont az derült ki, hogy az autista gyerekek nem tettek különbséget: ugyanolyan hosszú ideig szaglásztak akár jó, akár rossz szagokat éreztek - olvasható a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapján (Ynet).
A Noam Sobel professzor, az intézet tanszékvezetője irányításával végzett kutatás nyolcvanegy százalékos pontossággal ismerte fel a beteg gyerekeket az egyszerű módszer segítségével.
Az eredmények alapján kevesebb mint tíz perc alatt meg tudták állapítani az autizmust és annak hozzávetőleges súlyosságát is, és ráadásul nyelvtudás, beszéd és feladatok elvégzése sem szükséges hozzá, ami az egészen pici gyerekeknél is lehetővé teszi a szaglásos szűrés alkalmazását.
Mindezek alapján a Weizmann Intézet kutatói remélik, hogy a jövőben lehetővé válik a betegség felismerése minél korább, és a hamarabb felállított diagnózissal előbb megkezdődhet és eredményesebb lehet az autista gyerekek kezelése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


