Undorító "ice bucket challenge"
Kegyetlen kamaszok: ürülékkel öntötték fejen az autistát
Azt mondták, segítenek az autista társuknak végrehajtani a néhány hónapja az egész világon végigsöprő jegesvödrös kihívást, ám valójában kegyetlen és undorító dolgot eszeltek ki.
2014.10.15 22:00ma.hu
Letartóztattak öt fiatalt az amerikai Ohio államban, miután végre sikerült kideríteni, hogy kik szerepelnek a kegyetlen videófelvételen. A videó a Bay Village-i ügyész szerint több héttel ezelőtt készült, akkortájt, amikor a népszerű jegesvödör kihívás, azaz az Ice Bucket Challenge a tetőpontján volt: a fiatalok vizeletet, ürüléket és cigarettacsikkeket öntöttek egy autista társuk fejére.
Az elkövetők kilétének kiderítését még a hírességek is sürgették, a Metro című brit lap beszámolója szerint még pénzt is felajánlottak, hogy mielőbb felelősségre vonhassák őket, de az internet közössége is összefogott, hogy az igazságszolgáltatás utolérje a kegyetlen fiatalokat. Mint kiderült, mindannyian osztálytársai voltak az áldozatnak, és már korábban is előfordult, hogy kellemetlen "csínyekben" vettek részt - ezt az ügyész, Duane Deskins fogalmazta így. "Ez az eset azonban egyértelműen más. Átléptek egy erkölcsi és jogi határt is, és ezt még az öt állítólagos elkövető is megértette és bocsánatukat fejezték ki" - magyarázta Deskins.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06