Csobbbb
Közös vízbeugrásra hívja az ország településeit a WWF Magyarország
A kezdeményezéssel a folyók és vizes élőhelyek természeti értékeire kívánják felhívni a figyelmet.
2015.06.23 18:49MTIA Nagy Ugrás elnevezésű európai kezdeményezés egy évtizedes múltra tekint vissza, első alkalommal 2005-ben több mint 250 ezer embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak be ugyanabban az időpontban. Magyarországon az előző években Tiszatarján és Nagykörű adott otthont az eseménynek.
A WWF Magyarország most felhívást tett közzé az ország települései számára, hogy rendezzék meg saját Nagy Ugrásukat. A kezdeményezés keretében a nem vízparton fekvő települések társulhatnak más községekkel. A felhívásra eddig hat település jelentkezett országszerte, és további öten jelezték érdeklődésüket.
"Magyarország páratlanul gazdag folyóvizekben és vizes élőhelyekben, ami nemcsak hazai - nemzetközi szinten is figyelmet érdemel" - idézi a közlemény Sipos Katalint, a WWF Magyarország igazgatóját.
A természetvédelmi szervezet, amely saját nagyszabású vízbeugrását a dunabogdányi szabadstrandon rendezi meg, a közösségformáló eseménnyel szeretné felhívni a figyelmet a vizes élőhely-rehabilitáció, valamint a Duna és mellékfolyói élővilágának megőrzésére törekvő nemzetközi együttműködések fontosságára is.
A WWF Magyarország jelenleg egy olyan regionális kezdeményezésen is dolgozik, amelynek eredményeként a horvát-magyar határon átnyúló, 2012-ben megalapított bioszféra-rezervátumot ki lehetne terjeszteni a Duna, a Dráva és a Mura szlovén, osztrák és szerb területen fekvő szakaszaira is - olvasható a közleményben.
A Nagy Ugrásról további információ a WWF Magyarország (www.wwf.hu) honlapján olvasható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06