WWF
Keresik a Föld órája hazai fővárosát
Területtisztító, szépítő és szemétszedő verseny keretében keresi a Föld órája globális program idei magyarországi fővárosát a WWF Magyarország.
2015.03.12 19:37MTI
Facebook/WWF Hungary
A Nagy zöldítési akciót március 21-én, egy héttel azelőtt tartják, hogy március 28-án megrendezik a Föld óráját. A magyar települések negyedszer versenghetnek A Föld Órája Fővárosa címért.
A korábbi években Nyíregyháza, Szigetszentmiklós és Pusztaszabolcs érdemelte ki a címet azzal, hogy lakosai a legnagyobb arányban csatlakoztak a kezdeményezéshez, amelynek keretében világszerte helyi idő szerint 20 óra 30 perctől egy órára lekapcsolják a fényeket, hogy így hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
A magyar szervezők idén arra kérik a településeket, hogy a Föld órája előrendezvényeként szervezzenek saját "zöldítő akciót". Az előzetesen regisztrált önkéntes munkák - szemétszedések, területtisztítások - eredményeinek beküldése után a WWF Magyarország zsűrije választja ki azt a települést, ahol a legtöbben vettek részt az önkéntes akcióban. A számokat a település méretének arányában veszik figyelembe - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
A települések a kihívásra a foldoraja.hu oldalon regisztrálhatnak, ott részletes információkat is találnak az akcióról és a kampányban való részvétel feltételeiről. A várostisztításból a szervezet is kiveszi a részét: csatlakozik Budapesten a Főkert Nonprofit Zrt. és a Fővárosi Önkormányzat által szervezett Miénk itt a park! tavaszváró parkszépítési akcióhoz a Szent István parkban.
A Föld órája 2007-ben indult Sydneyből. Azóta évente már 162 ország mintegy 7000 városában mozgósított állami és üzleti szereplőket, civil szervezeteket és több százmillió egyéni támogatót, akik közösen léptek fel a fenntartható jövő ügyéért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


