1,3 millió vakcina érkezett
Jövő héttől kapható az influenzaoltás
Hétfőn kezdik szállítani, és október 17-ig az ország minden felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőjébe eljuttatják az Állami Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által legyártatott, 1,3 millió, influenza elleni újfajta vakcina első adagját - írta a pénteki Magyar Nemzet.
2008.10.03 07:29Magyar NemzetAz idei oltóanyag mindhárom komponensét megváltoztatta az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ilyen húsz éve fordult elő utoljára. Ezt, bár ingyen megkaphatják a veszélyeztetett csoportba tartozók, mégis túl kevesen kérik.
A 60 éven felüliek, krónikus betegek háromnegyedének, az aktív népesség felének be kellene oltatnia magát a WHO és a szakemberek ajánlása szerint. Ehhez képest Magyarországon évről évre az előbbiek mindössze 30-35 százaléka él ezzel a lehetőséggel, utóbbiaknál ez a 15 százalékot sem éri el - mondta el a lapnak Szolnoki István, az Országos Tisztiorvosi Hivatal főosztályvezető-helyettese.
Hangsúlyozta: a patikákban egy hét múlva elérhető lesz a hazai oltóanyag, amelyen kívül még többféle, főként támogatás nélkül kapható vakcinát kaphatunk, vagy kérésre megrendelik a gyógyszertárak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


