Változókor.
Menopauza - egy új tünet
A menopauza jól érzékelhető testi és lelki tünetei mellett, néhány láthatatlan tünettel is számolniuk kell a változókorba lépő vagy már változókorban járó nőknek. A hormonális hatások változása miatt ugyanis ebben az időszakban fokozottabban megemelkedhet a koleszterinszint.
2008.10.02 17:59ma.huMa még meglehetősen kevés változókorú nő tudja, hogy a menstruációs ciklus szabálytalanná válásakor majd megszűnésekor nem csak a test formájának átalakulásával, hirtelen jött hangulatváltozásokkal, hőhullámokkal, álmatlansággal, gyakori fejfájással vagy kimerültséggel kell számolni. A leginkább érzékelhető tünetek mellett ugyanis felléphet egy észrevehetetlen, ám annál ártalmasabb, később komoly betegségek kialakulásáért felelős kockázati tényező: a magas koleszterinszint.
A menopauza idején bekövetkező zsíranyagcsere változások elsődlegesen az ártó, tehát az LDL-koleszterinszint emelkedését, és a hasznos, azaz a HDL-koleszterinszint csökkenését idézhetik elő. A magas koleszterinszint pedig a keringési rendszer megbetegedését kiváltó érelmeszesedés kialakulását okozhatja. Míg a szív- és érrendszeri megbetegedéseket néhány évvel ezelőtt kizárólag a középkorú férfiak betegségének tekintették, ma már bizonyított, hogy jóval több nőt érintenek, mint férfit.
Ráadásul a nők panaszai mások, mint a férfiaké: az infarktusra jellemző szorító mellkasi fájdalom helyett ők inkább gyengeségre, levertségre panaszkodnak, vagy éppen semmilyen tünetük nincs. Jogosan adódik tehát a kérdés, tünetek nélkül hogyan lehet mégis mindezt megelőzni. A koleszterinszint változásának rendszeres nyomon követése a változókorban (is) az egyik legfontosabb lépés. Ha a szűrés alkalmával kiderül, hogy magas a koleszterinszintünk, konzultáljunk háziorvosunkkal, nőgyógyászunkkal és esetleg dietetikussal, ám odafigyeléssel és tudatossággal is tehetünk ellene.
Az esetlegesen kialakult magas koleszterinszint csökkentéséért változtassunk életmódunkon, táplálkozzunk változatosan és kiegyensúlyozottan, végezzünk valamilyen testmozgást napi fél órában, és fordítsunk több figyelmet lelki változásainkra is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


