Statisztika
Túl sokat isznak a magyar partiarcok: lehangoló alkoholfogyasztási adatok
Magyarország a hetedik helyen áll a felnőttek fejenkénti éves alkoholfogyasztása tekintetében.
2015.05.12 20:22MTIA gazdag, fejlett országokban csökkent az alkoholfogyasztás mértéke az elmúlt két évtizedben, ám a fiatalok körében megnövekedett a veszélyes nagy ivászatok gyakorisága - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentéséből, amely szerint Magyarország a hetedik helyen áll a felnőttek fejenkénti éves alkoholfogyasztása tekintetében.
A mutatók szerint a 34 OECD-tagországban 2,5 százalékkal esett vissza az éves átlagos alkoholfogyasztás mértéke az elmúlt húsz évben, ami 9,1 liternyi tiszta alkoholt jelent fejenként. Számos dél- és közép-európai országban, ahol korábban nagyon magas volt az alkoholfogyasztás, csökkent, míg több észak- és közép-európai országban - például Észtország, Norvégia és Lengyelország - nőtt.
A jelentés szerint ugyanakkor drasztikusan megnőtt a veszélyes nagy ivászatok gyakorisága a fiatalok körében, a fogyasztás arányát és mennyiségét tekintve egyaránt.
Az OECD szerint a fiatalok rohamszerű ivászatai "közegészségügyi és társadalmi szempontból is jelentős aggodalomra" adnak okot, mivel a gyerekek egyre fiatalabb korban ismerkednek meg az italozással.
A túlzott mértékű alkoholfogyasztás ma már több halálesetért felelős világszerte, mint a HIV, az AIDS, az erőszak és a tuberkulózis együttvéve.
A 2000-es években a 15 éves és annál fiatalabb fiúk körében 30 százalékról 43 százalékra nőtt azok aránya, akik már megtapasztalták a részegséget, míg a lányoknál ugyanez az arány 26 százalékról 41 százalékra növekedett.
Az elmúlt húsz évben Kanadában, Németországban és Olaszországban is gyakoribbá váltak a rendszeres nagy ivászatok - ez heti egyszeri alkalommal öt, vagy több szeszes ital gyors egymásutánban való elfogyasztását jelenti - a fiatal felnőttek körében, míg Franciaországban a férfiak, Új-Zélandon a nők körében vált népszerűvé a féktelen ivászat.
freedigitalphotos.net/Stuart Miles
Az Egyesült Államok tekintetében egymásnak ellentmondó adatok születtek a fiatalok nagy ivászatairól. Angliában és Írországban csökkent a fiatalok féktelen italozásainak aránya a vizsgált időszakban.
A 2012-es adatok alapján Észtországban, Ausztriában és Franciaországban a legmagasabb a felnőttek alkoholfogyasztásának mértéke - ez éves szinten nagyjából 12 litert jelent fejenként -, majd Írország, Csehország, Luxemburg és Magyarország következik a sorban.
A jelentés szerint a legtöbb alkoholt a népesség legtöbbet ivó 20 százaléka fogyasztja. (Magyarországon például a legtöbbet ivó 20 százalék a teljes alkoholfogyasztás 90 százalékát.) A jelentés szerint négyötödük esetében csökkenne a túlzott mértékű alkoholfogyasztásból eredő elhalálozás kockázata, ha heti egy egységgel - egy kis pohár borral - kevesebbet fogyasztatnának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


