Tavasszal is remek hely
Május 1-11. között szervezik a második Nyitott Balatont
Az üdülőövezet a tavaszi időszakban is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes a tóhoz utazni.
2015.04.24 21:41MTI
Facebook - Nyitott Balaton újratöltve
Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta: számtalan kulturális és szórakoztató programmal, kerékpár- és gyalogtúrákkal, gyermek-programokkal várja a tavaszi Balaton szerelmeseit a Balatoni Regionális TDM Szövetség által szervezett Nyitott Balaton akció. A rendezvény kapcsán hangsúlyozta: cél, hogy a Balaton biztonságos, könnyen elérhető úticéllá váljon minden korosztály számára kora tavasztól késő őszig.
Az MT közleménye kitér arra is, hogy a KSH előzetes adatai szerint 2014-ben 1 millió 445 ezer vendég 4 millió 887 ezer vendégéjszakát töltött el a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken. A belföldi vendégéjszakák száma meghaladta a hárommillió-nyolcvanezret, ez 4 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. A kereskedelmi szálláshelyek mellett jelentős az egyéb szálláshelyek forgalma is az üdülőrégióban. Tavaly több mint 2,8 millió többnapos belföldi utazás irányult a régióba, ami 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Ezeken az utazásokon a magyar lakosság közel 94 milliárd forintot költött el tavaly, ami 14,4 százalékkal több mint 2013-ban. Az üdülőrégió első három legnagyobb vendégforgalmú települése tavaly Hévíz (982 760), Siófok (700 611) és Balatonfüred (543 801) volt.
A külföldi turisták legtöbben Németországból, Ausztriából és Oroszországból érkeztek a Balatonhoz, a három küldő terület együttesen a régió külföldi vendégkörének felét adta. Emelkedett a Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és a Kínából érkezők száma is.
Az elmúlt évben a balatoni szálláshelyek 80 százaléka fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát, s ezeknél az egységeknél a kártyás fizetések tették ki a belföldi szállásdíj-bevétel egynegyedét. A régióba érkező vendégek közel 4,2 milliárd forintnyi szállásköltséget egyenlítettek ki SZÉP-kártyával. Ez az érték 102 millió forinttal több, mint 2013-ban.
A Balatoni Regionális TDM Szövetség úgy véli, a régió az elmúlt évek tudatos termék-, és turisztikai infrastruktúra fejlesztéseinek köszönhetően négy évszakos úticéllá válhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


