Meleg pár + béranya
Négy szülőjük van az izraeli "féltestvér ikreknek"
Egy meleg pár mindkét tagjának spermájával külön-külön megtermékenyítették egy donor petesejtjeit, majd egy béranya hordta ki az ily módon megfogant ikreket, két apuka biológiai féltestvér-kisfiait.
2015.04.14 19:02MTINégy szülője van a hét végén született izraeli "féltestvér ikreknek" - értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet.
Egy meleg pár mindkét tagjának spermájával külön-külön megtermékenyítették egy donor petesejtjeit, majd egy béranya hordta ki az ily módon megfogant ikreket, két apuka biológiai féltestvér-kisfiait.
"Nem ismerek még egy ilyen esetet. Tervezett ikrekről van szó, akiknek apja a pár két tagja. Biológiai anyjuk közös, de egy másik nő hozta őket a világra, és így négy szülőjük van" - hangsúlyozta orvosuk, Ilia Bar.
Az Izraelben élő, harmincas éveikben járó édesapák külön-külön lombikban fejlődő embriói közül megfoganásuk ötödik napján - a méhen kívül lehetséges fejlődés legvégső időszakában - csak a legegészségesebbnek tűnőt választották ki, és ültették a jövendő anya méhébe.
Az orvosok semmiképpen sem akartak kettőnél több embriót beültetni, mert tartottak egy többszörös ikerterhesség kockázataitól, és ezért biztosra mentek. Mindkét apától csak egy fejlődésnek indult magzatot választottak, és szerencsére az önként vállalkozó nő sikeresen kihordta mindkét embriót, életet adva a féltestvér ikreknek.
A Ynet cikkéből kiderült, hogy nemcsak fogantatásuk, neveltetésük is különleges lesz, mert a terhességet donor petesejtből vállaló hölgy és a meleg pár együtt fogják felnevelni a kisfiúkat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


