Már az ókorban sem volt ritka
Megtalálták az eddigi legrégebbi mellrákot - mégsem civilizációs a betegség?
A mellrák eddigi legrégebbi bizonyítékát fedezték fel régészek egy óegyiptomi csontvázon.
2015.03.25 06:49MTI
A mellrák eddig ismert legrégebbi esetét fedezték fel Egyiptomban spanyol antropológusok, akik egy 4200 éves női csontvázon mutatták ki a betegség jeleit - jelentette be kedden Mahmúd ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter.
A spanyolországi Jaén egyetem kutatói a felső-egyiptomi Asszuán várostól nyugatra eső Kubbet-el-Haváa nekropoliszban végeztek vizsgálatokat csontvázakon, így bukkantak egy "előkelő nő" maradványaira, amelyek Damáti szerint feltűnő rendellenességek nyomait viselték.
A spanyol misszió antropológus részlegének vezetője, Miguel Botella elmondta, hogy az ókori Egyiptomban, a hatodik dinasztia uralmának végén élt nő csontvázán végzett vizsgálatok szerint a beteg előrehaladott, áttételes mellráktól szenvedett, amelynek terjedése különböző elváltozásokat okozott.
Botella szerint a csontváz állapotából az is kiderült, hogy az Elephantiné városából származó nő a társadalmi elithez tartozott és betegsége valószínűleg megakadályozta őt a fizikai feladatok ellátásában. A kutató rámutatott arra is, hogy a beteget a jelek szerint egészen haláláig ápolták.
Alejandro Jiménez, az expedíció vezetője elmondta, hogy a többek között fizikai antropológusokból álló multidiszciplináris csapat 2008 óta végez vizsgálatokat Kubbet-el-Haváaban. A kutatások célja, hogy fényt derítsenek Elephantiné uralkodóinak és családtagjainak hétköznapi életére és temetkezési rítusaira.
Megfigyelők szerint ugyan a rák világszerte az egyik leggyakoribb oka az elhalálozásnak, a betegség gyakorlatilag teljes mértékben hiányzik a régészeti tanulmányokból. A mostanihoz hasonló leletek viszont ellentmondanak azon elterjedt feltevésnek, miszerint a rák a modernkori életmód velejárója, egy "civilizációs betegség".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06