Megmondja az ételek kalóriatartalmát
A fogyókúrában is segíthet a kínai "okos" evőpálcika
Felismeri az ételeket, minőségüket, kalóriatartalmukat is jelzi a Kínában fejlesztett okos evőpálcika, melynek okostelefonos alkalmazása használóinak étrendjét is követi, így a fogyókúrában is segíthet.
2015.03.13 14:50MTIA South China Morning Post című hongkongi napilap a fejlesztő céghez, a kínai keresőóriás Baiduhoz közel álló forrásokat idézte és a vállalat által még tavaly ősszel benyújtott, a héten nyilvánosságra hozott szabadalmi kérelmek dokumentumait elemezte.
Az okos evőpálcika ötletét a cég még 2014-ben ismertette, akkor azt a képességét emelték ki, hogy felismeri az ételek savasságát, kalóriatartalmát, az elkészítésnél felhasznált olaj minőségét.
Az azóta napvilágot látott információk szerint az okos készülék négy ételkategória - főtt ételek, italok, hús és gyümölcsök - adatait képes elemezni és okostelefonra továbbküldeni.
Az elemzés vagy magával a pálcika ételhez érintésével, vagy a szintén rendszerbe kötött okos mérőpohárba való öntésével válik lehetővé. Mindkét berendezés a felhasználók telefonjára letöltött alkalmazásnak továbbítják az adatokat, melyeket az részletesen elemez.
Meg tudja állapítani, hogy a vizsgált, "gyümölcs" kategóriába sorolt étel alma-e, honnan importálhatták és hány kalóriát tartalmaz. Az adatokat az alkalmazás ezután az elfogyasztott ételek lajstromában tárolja.
A telefonos alkalmazás a telefon tulajdonosának étkezési szokásait is képes elemezni a hosszabb időn át követett statisztikák alapján, rámutatva az esetleges hibákra, így a túlzott hús- vagy cukorfogyasztásra, a túl kevés tápanyag bevitelére, ezzel a fogyókúrában vagy az egészségtudatosabb táplálkozásban is segíti a felhasználókat.
A Baidu evőpálcikákkal kapcsolatos pontos tervei továbbra sem ismertek, így nem lehet tudni, azt tömeggyártásban kívánja-e a piacra dobni, bár az eddigi visszajelzések alapján a fogyasztók ezt pozitívan fogadnák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06