Óriásbüfé
Megnyílt az első nemzetközi gasztronómiai biennálé Lyonban
Egy 1,7 kilométer hosszúságú alagútban felállított óriásbüfével - amelyen a világ legnagyobb sajttála és pezsgőválogatása is helyet kapott - kezdetét vette a hétvégén a I. Nemzetközi Ízbiennálé (BIG) a franciaországi Lyonban.
2015.01.25 20:30MTI
A nagyközönség számára nyitott ötnapos rendezvényt a "gasztrodiplomácia" nevében Laurent Fabius francia külügyminiszter nyitotta meg.
A biennálét a minden páratlan évben, "a gasztronómia Davosának" tartott SIRHA (Salon international de la restauration, de l'hotellerie et de l'alimentation) szakkiállítás keretében rendezik meg.
A szombat esti megnyitón mintegy 10 ezer ember vett részt a gasztronómiai körúton Európa leghosszabb, 1,7 kilométer hosszú gyalogos alagútjában. A közönség ingyen kóstolhatott többek között abból a 2 ezer liternyi levesből, amelyet a szakácslegendaként számon tartott Paul Bocuse, Lyon szülötte készített.
Az alagútban megnyílt alkalmi éttermekben fiatal tehetségek állították össze a menüket, mintegy 100 méteren keresztül halféleségeket lehetett kóstolni, a világ legnagyobb sajttálán pedig 800 fajta specialitás szerepelt.
A biennálé keretében készül majd el a világ legnagyobb gyümölcssalátája 5500 kilogramm gyümölcsből. A korábbi rekordot egy 5079 kilogrammos tál tartja. A legnagyobb mojito 2100 literes rekordját és a legnagyobb, 600 fős pezsgőkóstolót is várhatóan megdöntik majd a rendezvényen.
A SIRHA Lyon szakkiállításon rendezik meg szerdán a világ legszínvonalasabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or döntőjét is, amelyen a selejtezők után öt kontinens 24 séfje, köztük Magyarország színeiben Molnár Gábor méri össze a tudását.
Az expóra 200 ezer látogatót várnak, Magyarország önálló standdal van jelen, amelyen kiváló minőségű alapanyagok, borok, pezsgők, pálinkák és likőrök várják a nagyközönséget. A Bocuse d'Or VIP-zónájában pedig bemutatkoznak Magyarország legjobb éttermei és borai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06