Gasztromjuzik
Gasztronómiai különlegességgel fűszerezik koncertjeiket a Pannon Filharmonikusok
A közönséget Segal Viktor séfnek a hangversenyekhez megálmodott finomságai várják február és május között a Művészetek Palotájában.
2015.01.16 03:30MTI
A koncerteket felvezető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Horváth Zsolt, a pécsi székhelyű zenekar igazgatója elmondta: minden évben igyekeznek valamivel különlegessé tenni fővárosi hangversenyeiket, idén programjukkal és szó szerint is a budapesti zenei élet fűszere szeretnének lenni, ezért Segal Viktor séfet kérték föl arra, hogy az idei évadból hátralévő négy Művészetek Palotája-beli koncertjükre készítsen az elhangzó művekhez illő ételeket.
A receptek könyvként is megjelennek, a különleges kiadvány bemutatóját ősszel tartják a Budapest Music Centerben (BMC) – hangzott el.
A négy koncerten a zenekar olyan szólistákat lát vendégül, mint Bogányi Gergely, Miklósa Erika, Szergej Szlovacsevszkij orosz csellista, valamint az évad rezidens szólistája, Kelemen Barnabás – sorolta Bogányi Tibor vezető karmester, aki mellett Vass András állandó karmester és két vendégdirigens, Cristian Mandeal és Christian Schumann is vezényli majd a zenekart a budapesti sorozaton.
Szergej Szlovacsevszkij Sosztakovics I. gordonkaversenyét játssza február 6-án, Kelemen Barnabás március 13-án Bruch g-moll hegedűversenyét mutatja be, Bogányi Gergely Dubrovay László III. zongoraversenyével készül április 18-ra, Miklósa Erika pedig a sorozat zárókoncertjén, május 22-én Richard Strauss Hat dalát adja elő – derül ki a programfüzetből.
Segal Viktor séf elmondása szerint nem először működik együtt művészekkel, és nagyon örült ennek az izgalmas felkérésnek is. „A gasztronómia is művészet, csak a ’műalkotás’ sajnos elég rövid ideig tart, mindig újra és újra elő kell állítani” – magyarázta a párhuzamokat. Úgy vélte, a zene és a főzés között is bensőséges kapcsolat áll fenn, egyáltalán nem mindegy például, milyen zenét hallgatunk ételkészítés közben.
Bogányi Tibor elmondta: negyedik évadát kezdte meg a zenekarnál, és a közös munka a következő években is folytatódik, hiszen vezető karmesteri szerződését, amely eredetileg 2015 végéig szólt, meghosszabbították 2017 nyaráig. Legfontosabb elfoglaltsága jelenleg a pécsi zenekar, emellett Finnországban is dolgozik és más nemzetközi elfoglaltságai is vannak – tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy operavezényléssel is egyre többet szeretne foglalkozni, mert nagyon vonzza a műfaj.
Horváth Zsolt jelezte, hogy a következő évadban nagyzenekari sorozatuk kiegészítéseképpen kortárszenei sorozatot is indítanak Pécsett és Budapesten, a BMC-ben.
A Pannon Filharmonikusok saját fővárosi koncertsorozatukon túl rendszeres vendégei többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a Budapesti Fesztiválzenekar által rendezett zenei maratonoknak és az Armel Operafesztiválnak is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06