Egyre több embert érint
Baktériumürülék segíthet a fogyásban
Brit tudósok olyan táplálék-kiegészítőt kísérleteztek ki, amely jelentősen növelheti a teltségérzetet, és így hozzájárulhat a kóros elhízás visszaszorításához.
2014.12.13 09:00ma.huA bélrendszerünkben élő baktériumok a nehezen emészthető tápanyagok lebontása és a vitaminok szintetizálása révén fontos szerepet játszanak a táplálkozásunkban. Sőt, mint egy nemrég nyilvánosságra került kutatásból kiderült, abban is segítséget nyújthatnak a számunkra, hogy leadjunk néhány kilót.
freedigitalphotos.net/dan
A New Scientist pénteken megjelent cikke szerint a gyomorbaktériumok a rostok emésztése során egy propionát nevű zsírsavat ürítenek. A propionát aktiválja azokat a vastagbél falában található sejteket, amelyek a jóllakottságérzetért felelős GLP-1 és PYY hormonokat termelik, és így azt az üzenetet küldik az agynak, hogy ideje leállni az evéssel.
Egy, a Gut című folyóiratban megjelent tanulmány szerint brit tudósoknak sikerült egy inulin-propionát észter (IPE) nevű táplálékkiegészítőt előállítaniuk a bélbaktériumok ürülékéből. Az IPE-t húsz önként jelentkező tesztalanyon próbálták ki: mint kiderült, azok, akik kaptak a szerből, 14 százalékkal kevesebb ételt fogyasztottak, mint a kontrollcsoport tagjai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


