Teljes bizonyosság
Igen, nemet akarok változtatni!
Gyorsan növekszik Csehországban azok száma, akik nemük megváltoztatásának engedélyezését kérik a hatóságoktól. Idén az illetékes állami szakbizottsághoz már mintegy száz kérvény érkezett, ami rekordot jelent.
2014.11.13 16:33MTI"Szeptember végéig már 87 kérvényre mondott igent a szakbizottság, míg egy kérvényt elutasított" - közölte Stepánka Cechová, az egészségügyi minisztérium szóvivője csütörtökön. Hozzátette: az elutasított kérvény szerzője nem teljesítette azokat a feltételeket, amelyeket az egészségügyi minisztérium határozott meg.
A jóváhagyott kérvények szerint 37 férfi nő szeretne lenni, míg 50 nő azt kéri, hogy férfi lehessen. A szakbizottság jóváhagyása után a megfelelő egészségügyi intézményekhez kell fordulni, amelyek véglegesen eldöntik, hogy orvosi szempontból lehetséges-e a műtét.
2012-ben és 2013-ban évi mintegy harminc kérvény érkezett az állami szakbizottsághoz, amely évente négy alkalommal ülésezik és dönt a beérkezett kérvényekről.
Az állami szakbizottságot 2012-ben hozták létre a specifikus egészségügyi szolgáltatásokról szóló törvény alapján. Az ezt megelőző években a kérvényeket az egyes kórházak szakbizottságai vizsgálták meg, országos kimutatást az esetekről nem vezettek.
Az egyén nemének megváltoztatásához a hatályos törvények szerint bizonyos feltételeket kell teljesíteni. A legfontosabb az, hogy orvosi szempontból bizonyítva legyen, hogy az érintett személy képes másneműként is teljes értékű életet élni. Nem lehetséges az orvosi beavatkozás, amennyiben az érintett bizonyos betegségekben - például skizofréniában - szenved. Kizáró ok az is, ha a kérvényező házasságban, illetve regisztrált partnerségben él, vagy kiskorú.
A transzszexuálisok számáról Csehországban nincsenek pontos adatok. Szakmai becslések szerint mintegy 1400-1500-an lehetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06