Ha a keringés leáll
Sikeres "halott szív" átültetéseket hajtott végre egy ausztrál orvos
A Sydney-i St. Vincent kórházban végzett három műtét olyan áttörést jelent, amely jelentősen javíthatja a súlyos szívbeteget túlélési esélyeit.
2014.10.25 11:00ma.huKumud Dhital, a Sydney-i St Vincent kórház orvosa a világon elsőként hajtott végre sikeres „halott szív” átültetést három súlyosan szívbeteg páciensén. Az eljárásban olyan szerveket ültettek a betegek mellkasába, és indítottak újra, amelyek már fél-egy órával az operáció előtt leálltak. A műtétek különös jelentőségét az adja, hogy eddig csak olyan szíveket tudtak transzplantálni, amelyek olyan agyhalott páciensektől származtak, akiket klinikai körülmények között mesterségesen életben tartottak.

A páciensek jól vannak, kettejük, az 57 éves Michelle Gribilas és a 40 éves Jan Damen a sajtó képviselői előtt is megjelent, demonstrálandó, hogy rendben halad a felépülésük. A St Vincent Victor Chang Cardiac Research Institute kutatói szerint az, hogy olyan szíveket is át tudnak ültetni, amelyeket "a keringés leállása után" ajánlottak fel, paradigmaváltást jelent az orvoslásban, hiszen lehetővé teszi, hogy az eddiginél jóval több transzplantációt végezzenek a kórházakban.
Kapcsolódó írások:
- Áttörést jelentő sejtátültetés után újra jár egy bénult férfi
- Egészséges gyereket szült a méhátültetésen átesett nő
- Ugrásszerűen megnőtt a szervátültetések száma az egyetemi klinikán
- Szívátültetés előtt erőszakolta meg az ápolónő a beteget
- Csontvelő-átültetés gyógyított meg két beteget a rákból és az AIDS-ből
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06