Ebola - még mindig
Túléltem az ebolát - és azután?
Ugyan nagyon magas a Közép-Afrikában pusztító vírus mortalitási rátája, mégis, túlélhető a fertőzés. Az ebolán átesettek tanulmányozása lehet a kulcs a gyilkos kór megállításához?
2014.10.19 07:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Ebolával fertőzött sejt (forrás: Wikimedia)
Két olyan embercsoport is kevesebb figyelmet kap a Közép-Afrikában pusztító fertőzés közepette, akik pedig komolyan hozzájárulhatnak a vírus ellehetetlenítéséhez. Azok, akik túlélték a fertőzést, és azok, akik immunisak az ebolára.
Túlélők
Az egyénfüggő, hogy mennyi ideig tart felépülni a fertőzésből - a WHO felmérése szerint a spermiumok között a vírus akár hét hétig is kimutatható marad. A vírus pusztítását túlélők immunitást szereznek az ebola azon törzsével szemben, amely megtámadta őket, ám az immunitás hossza nem ismert, ahogyan az sem, hogy más vírustörzsekkel szemben védettséget jelent-e. Az viszont biztos, hogy vérük tele van ebolával harcoló antitestekkel, így ideális vizsgálati terepet jelent más fertőzöttek számára.
Kent Brantly, az egyik legismertebb ebola-túlélő sok deciliternyi vért adományozott már mások számára. Antitesteket tartalmazó vérplazmáját elválasztották a vörösvértesteket alkotó sejtektől, egyfajta lábadozást elősegítő szérumot állítva elő. Ez aztán betegeknek transzfúzió formájában beadva a remények szerint fel képes pörgetni a páciens saját immunrendszerét, mely így meg tudja támadni a vírust, lehetővé téve a test számára a felépülést.
A kezelés azonban még(?) messze jár az ideálistól. Az egy dolog, hogy hatásfoka nem ismert, de a kórt sikeresen legyőző csak vele egyező vércsoportúnak adhat vérplazmát, és arról sincsenek megbízható adatok, hogy a beadott transzfúzió milyen időtávon segítheti a még szenvedő alanyt. Ráadásul arra sincsen garancia, hogy az egyik vírustörzset sikeresen legyőző szervezet termelte antitestek képesek felvenni a küzdelmet egy másik törzzsel.
Immunisak
Az 1990-es évek végén Ugandában kitört ebolajárvány során a kutatók számos ember vérét tesztelték, akik közeli kapcsolatba kerültek fertőzöttekkel. Ennek során úgy találták, hogy közülük relatíve sokan hordozzák magukban a kórt, de teljes mértékben tünetmentesek, vagyis valahogy képesek voltak a betegség horrorisztikus tünetegyüttesét elkerülni.
Ezen emberek között remélhetőleg több olyat is találnak a kutatók, akik természetes immunitással rendelkeznek az ebolával szemben. Egy 2010-es tanulmányában a francia kutatószervezet, az IRD úgy találta, hogy Gabon teljes lakosságának 15,3 százaléka lehet immunis a gyilkos vírusra. "Ha tudjuk, kik ezek az emberek, akkor segítségükkel sok életet lehet megmenteni. Például őket lehetne alkalmazni a legkockázatosabb helyszíneken, a betegekkel való közvetlen kapcsolatot igénylő feladatoknál. Így a fertőzés terjedését jelentősen vissza lehetne vetni" - nyilatkozta Steve Bellan kutató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


