Ebola
Fertőzöttek felismerését gyakorolják a tel-avivi repülőtéren
Ebolával fertőzöttek felismerését, elkülönítését és kórházba szállítását gyakorolják a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren pénteken - közölte reggel az izraeli közszolgálati rádió.
2014.10.17 10:47MTI
Forrás: youtube.com (A kép csak illusztráció)
Az Izraelbe érkezők szűrésének gyakorlatán olyan helyzetet szimulálnak, amelyben egy százhatvan utast szállító gépen kell megtalálni a járványban megfertőzötteket.
Az esetleges betegek felkutatása érdekében megvizsgálják azt is, hogy a beutazók közül kik jártak az érintett afrikai országokban az utóbbi három hétben. A gyakorlatban részt vesznek az egészségügyi minisztérium, a rendőrség és a bevándorlási hivatal képviselői.
A pénteki reptéri tréningen megkísérlik a fertőzésgyanúsak izolálását, elsősegély nyújtását és kórházba szállításukat. Benjámin Netanjahu miniszterelnök csütörtök este megbeszélést tartott arról, miként készüljenek föl az izraeli hatóságok az ebolajárvány esetleges világméretű elterjedésére, és elrendelte a repülőtereken és a határállomásokon a vizsgálatokat. Telefonon értekezett az ügyben Jáél German egészségügyi miniszterrel és a Ben Gurion repülőtér igazgatójával.
Izraelbe csak légi úton, valamint Jordánia és Egyiptom felől, néhány szigorúan ellenőrzött határátkelőhelyen lehet beutazni. A Sínai-félsziget és Izrael közé az Afrika felől érkező tömegek feltartóztatására elektronikusan ellenőrzött kerítésrendszert építettek, amely tavaly decemberi elkészülte óta szinte lehetetlenné teszi az Afrikából érkező gazdasági menekültek bejutását Izraelbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


