Eco-öko
Európai Mobilitási Hét: előtérben a környezetbarát közlekedés
Akik a környezetbarát közlekedési módokat választják, sokat tesznek egy jobban működő, fenntartható, egészséges városi környezetért, gyermekeik és önmaguk jövőjéért.
2014.09.16 20:30MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/ponsulak
Seszták Miklós, a nemzeti fejlesztési miniszter kedden Budapesten az Európai Mobilitási Hét magyarországi nyitórendezvényén - a szeptember 16-22. között sorra kerülő eseménysorozattal összefüggésben - arról beszélt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azért koordinálja az Európai Mobilitási Hét belföldi programjait, mivel hozzá kíván járulni a magyar emberek szemlélet formálásához, a közlekedési szokások környezetbarát átalakításához.
Emlékeztetett: fontos a fejlesztési tárca számára az is, hogy az önkormányzatok minél nagyobb számban vegyenek részt az eseménysorozat programjaiban, ezzel ösztönözve a fenntartható közlekedési intézkedések bevezetését a magyar településeken.
Az Európai Mobilitási Hét rendezvényei arra szeretnék ráirányítani a figyelmet, hogy az év minden napján érdemes tenni a környezetbarát közlekedés térnyeréséért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


