Kifizetődőbb, környezetbarátabb
Olajpogácsát a teheneknek!
Kalóriadús táplálék teheti környezetbarátabbá az állattenyésztést egy nemzetközi kutatás szerint.
2014.02.25 09:51MTI
Fotó: freedigitalphotos.net
Ha a szarvasmarhák, juhok és más állatok nemcsak füvet, hanem más kalóriadús élemet is kapnának, tenyésztésük környezetbarátabb lenne, és a gazdáknak is nagyobb jövedelmet hozhatna - állapították meg a laxenburgi Alkalmazott Rendszeranalízisek Nemzetközi Intézetének (IIASA) kutatói az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közzétett tanulmányukban.
Az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának 12 százaléka az állattenyésztés számlájára írható. Ez mindenekelőtt a nagy erdőterületek legelőkké alakításából, illetve az állatok által kibocsátott metángázból ered.
Ez az emisszió 2030-ig körülbelül egynegyedével lenne csökkenthető, ha az állattok a puszta fűfélék legelése helyett olyan kalóriadús takarmányokra állnának át, mint a gabonaőrlemények, a korpa, az olajpogácsa, a silókukorica - állapította meg a Petr Havlik vezette kutatócsoport. Ma a világ összes kérődzőjének még 21 százalékát tartják kizárólag a legelő füvén - magyarázta Havlik.
A tehenek, a juhok és a kecskék gyorsabban nőnek, több tejet termelnek, ha takarmányuk több energiát tartalmazna. Kisebb területen lehetne így több állatot tartani, a tej literére, a hús kilójára eső üvegházhatású gázok kibocsátása pedig csökkenne - tette hozzá. Az állattartás kifizetődőbbé, az ellátás biztosabbá válna a kutatók szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


