Amerikai kutatók fedeztek fel
Megtalálták az öregedést lassító gént!!!
Amerikai biológusok öregedést lassító gént azonosítottak, amely ha aktiválták, 30 százalékkal meghosszabbította a gyümölcslegyek életét.
2014.09.09 17:38MTIA kutatás eredményei nagy jelentőségűek a betegségek kialakulásának és az öregedésnek a késleltetése terén - írták a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói a Cell Reports című sejtbiológiai szaklapban megjelent tanulmányukban.
"Kimutattunk, hogy ha a bélben vagy az idegrendszerben aktiváljuk az AMPK gént, az öregedési folyamat az adott szervben lelassul. A felfedezés azért fontos, mert az emberi élettartam megnövekedése miatt vélhetően szükséges, hogy az egyes szerveket megvédjük az idő romboló hatásától" - mondta David Walker, az UCLA biológusa.
Az AMPK gén akkor jön működésbe, ha a sejtek energiaszintje alacsony. A gént az ember hordozza, de nem gyakori, hogy nagy aktivitást mutat - mondta Walker.
A gyümölcslégy jó kísérleti modell, mert teljes génkészletét leírták már, és egyenként tudják a géneket ki- vagy bekapcsolni. Az AMPK gén olyan folyamatot hoz működésbe, amely "kitakarítja a régi, károsodott sejtalkatrészeket". Ez az autofágiának nevezett művelet megóvhatja a sejteket a további károktól.
A Matthew Ulgherait doktorandusz vezette kutatás kimutatta, hogy az AMPK beindítása felgyorsította a "sejtszemét" kitakarítását. Sok idegrendszeri eredetű betegség összefügg azzal, hogy az agyban fehérje halmozódik fel.
"Úgy véljük, az egyes öregedéssel összefüggő betegségek egyenként való tanulmányozása helyett lehetséges az öregedés folyamatát lelassítani és ezzel a kórok fellépését késleltetni" - mondta Walker.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06