Oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló
Halálunk után is értünk dolgoznak baktériumaink
Újabb eszközt kaptak a bűnügyi szakértők a kezükbe, köszönhetően az emberi bélrendszernek és a benne levő baktériumoknak.
2014.09.10 19:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Az emberi bélben akár 2 kilogrammnyit is kitehetnek az ott élő baktériumok, ami kifejezetten pozitív számunkra. A bélflóra segít megemészteni a megevett táplálékot, erősíti az immunrendszert és karban tartja a gyomor-bél traktust - ha folyamatosan tápláljuk. Ám az egyén halálával nem pusztulnak együtt ezek a mikrométernyi lények: táplálékbevitel nélkül elkezdenek vándorolni a testben, bejutnak a keringési rendszerbe és elérik az ember egyéb szerveit.
Félelmetesen hangzik? Pedig nem az - hiszen a halál után már gyakorlatilag mindegy, mi történik az emberi testtel. A haldokló sejteket fogyasztó baktériumok ugyanakkor árulkodhatnak a korpusz halálának okáról, ami különösen erőszakos elmúlás esetében jelent nagy segítséget a bűnügyi szakértőknek.
Az Alabama Állami Egyetem kutatói, élükön Peter Noble-lel, 11 elhunyt testét elemezték a halálukat követő 1 és 10 napot felölelő időszak alatt. Ezalatt megfigyelték, milyen gyorsan terjednek el a parányi lények, érnek el más szerveket az elhunytak testében, illetve, hogy mely fajok merre vették útjukat a szervezetben. Feltételezésükkel ellentétben nem volt megjósolható minta a terjedést illetően.
Mégis szolgált eredménnyel a kutatás, mivel a terjedés ütemét ismerve megközelítőleg megállapíthatóvá vált az elhalálozás pillanata és a testet a halál pillanatában körülvevő környezet. Utóbbi ugyanis jelentős mértékben képes befolyásolni a baktériumok terjedését. Ha a testet a gyilkosság helyszínéről másik helyre vitték, arról a belső szervek árulkodnak, támpontot adva a törvényszéki szakértőknek.
Vagyis, bizonyos helyzetekben a bélflóra még az ember halála után is érte dolgozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06