Futás!
Elrajtolt a Sportol a nemzet szabadidősportos mozgalom
Hódmezővásárhelyen elrajtolt vasárnap a Sportol a nemzet szabadidősportos mozgalom, amelyet a tervek szerint 2015 januárjától országossá szélesítenek.
2014.09.07 16:59MTIA távlati célok között szerepel az is, hogy a Kárpát-medence magyar lakta települései is bekapcsolódjanak a kezdeményezésbe.
A szervezők tájékoztatása szerint a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezett nyitóünnepségen részt vett Czene Attila, a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidős sportokért felelős alelnöke, aki egyben a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke.
"Ennek a mozgalomnak a legfontosabb célkitűzései egybecsengenek a Magyar Szabadidősport Szövetség küldetésével, azaz minél több embert ösztönözni arra, hogy minél többet sportoljon, így örömmel vállaltam a kezdeményezés fővédnökségét" - mondta az 1996-os atlantai olimpián aranyérmes Czene Attila, aki 200 métert úszott is a résztvevőkkel.
A program Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyében indul el, majd a tervek szerint 2015-től Kárpát-medencei szintűvé bővül.
A mozgalom alapját a www.sportolanemzet.hu honlap biztosítja. A weboldalon az érdeklődők egy ingyenes regisztráció után megkapják kártyájukat, amellyel egyénileg és családi kategóriában gyűjthetnek pontokat, versenyezhetnek a nyereményekért a kezdeményezéshez csatlakozott a sportlétesítményekben. Ezekben a komplexumokban, edzőtermekben jelentős kedvezménnyel lehet majd belépőt váltani a kártyatulajdonosoknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


