Rohanó világ
A Facebook miatt válnak a szerbek?
Tizenegy százalékkal nőtt a válások száma Szerbiában 2012 és 2013 között, amit sokan a "rohanó világ" okozta kihívásokkal magyaráznak, egyesek egyenesen a Facebookot teszik felelőssé kapcsolatuk felbomlásáért.
2014.09.01 05:30MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui
A szerbiai statisztikai intézet adatai szerint tavaly Szerbiában 8170 házaspár vált el, a házasságok átlagos időtartama pedig 13,4 év volt. A statisztikák szerint a nők átlagosan 39 évesen, a férfiak pedig 43 évesen válnak el, az esetek több mint felében gyerekek is születtek a házasságból, akik többnyire az anyákhoz kerültek.
A pszichológusok a házasságok felbomlását egyebek mellett azzal magyarázzák, hogy az urbanizáció és a felgyorsult világ miatt az értékrend is megváltozott.
"A házasságok könnyen köttetnek, és így könnyen véget is érnek. A klasszikus család évek óta válságban van, elvesztette szilárd alapjait és valódi jelentőségét is" - állapította meg Zarko Trebjesanin pszichológus. Ez az új típusú világ egyben technológiai fejlődéssel jár együtt, ami újabb lehetőségeket biztosít a félrelépésre, és éppen ez az egyik leggyakoribb oka a válásoknak.
A válságba került párkapcsolatokért egyre többen teszik felelőssé a Facebookot, amely ideális hely az egykori szerelmekkel való kapcsolat felvételére, de új és izgalmas kapcsolatok kialakítására is.
Szerbiában egyelőre nem végeztek kifejezetten a közösségi oldalakra kiterjedő párkapcsolati felméréseket, a pszichológusok azonban azt mondják, egyre többször keresik fel őket olyan párok, akik az internetet hibáztatják kapcsolatuk megromlásáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


