Csak a nyár ér véget, a jó programok nem!
Tiszai halfesztivál
Több mint kétszáz mázsa halat kínálnak és több ezer embert látnak vendégül a szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál három napja alatt jövő péntektől vasárnapig; szombaton több száz bográcsban készül majd a hallé.
2014.08.30 03:30MTI
Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács, a fesztivál ötletgazdája a program csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a rendezvény a Széchenyi térre költözik, mivel a rakpartot az árvízvédelmi rendszer felújítása miatt nem tudják birtokba venni. Így a belváros szívében alakítják ki a Hal utcáját. Itt állítják fel azt a két 1500 literes bográcsot is, ahol a szegedi és bajai hallé fő majd. A három napra a szervezők 65 mázsa halfilével készülnek, ami több mint kétszáz mázsa halból nyerhető ki.
A rendezvény másik színhelye hagyományosan a Partfürdő lesz, ahol szombaton mindenki saját halászlevét főzheti meg. A helyekre már eddig is több mint százan jelentkeztek a családi piknikelőktől a jelentősebb létszámú munkahelyi társaságokig. Az immár tizennyolcadik alkalommal megszervezett fesztiválon amatőr- és mesterszakácsok, családi és vállalati csapatok, a politika, a közélet és a sport prominens képviselői vállalkoznak arra, hogy bemutassák halléfőző tudományukat. Lesz olyan induló, aki több száz embert lát vendégül. A főzőhelyekre és a versenyre jövő csütörtökig lehet jelentkezni.
A mesterszakács szerint az étel titka, hogy az alaplé elkészítéséhez többféle hal csontját, fejét használják fel. Ezeket a bográcsban szegedi zöldpaprikával, paradicsommal és makói vöröshagymával körülbelül két óráig főzik. Ha elkészült, alaposan átpasszírozzák, úgy, hogy csak a csontok maradjanak. A passzírozást ki-ki más módszerrel végzi: vannak, akik sűrű szövésű szitát, acélszűrőt használnak, mások külön erre a célra kifejlesztett tekerhető fémalkalmatosságot. Az így kapott sűrű alaplébe teszik bele a beirdalt, kifilézett halszeleteket, megfőzik és szegedi pirospaprikával ízesítik.
A rendezvény több kísérőprogramot is kínál a Szegedre érkezőknek. A Somogyi könyvtár Frank Sándor szakácskönyv-gyűjteményét mutatja be. Emellett lesznek koncertek is: színpadra lép Király Viktor, Radics Gigi, az Útközben, de cigányzenekarok is szórakoztatják majd a közönséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06