Roncsolja a tüdőt
Radioaktív polónium is van a cigarettákban
Erősen rákkeltő, elsősorban a tüdőt roncsoló radioaktív polónium is van a cigarettákban, állítja egy amerikai tanulmány, és erősítik meg magyar szakemberek - írja a Népszabadság.
2008.08.29 08:19Népszabadság OnlineA lap pénteki számában az egyik legtekintélyesebb amerikai orvosi folyóirat, az American Journal of Public Health cikke alapján azt írják, hogy a polónium 210 jelenléte a cigarettában évtizedek óta ismert a dohányipar előtt, de erről csak most kerültek nyilvánosságra belső feljegyzések Amerikában. "Hallgassanak, inkább ne ébresszék fel az alvó óriást!" - kapták a kutatók az utasítást még 1978-ban a Philip Morris egyik vezetőjétől, amikor kimutatták a polónium-210, az egyik legveszélyesebb radioaktív anyag jelenlétét a cigarettában.
A cikk szerint a nagyvállalatok vezetői tudtak a veszélyről, de mindent megtettek, hogy az erre vonatkozó dokumentumokat megsemmisítsék, a szakembereknek pedig megtiltották a publikálást. A Népszabadságnak Dr. Somlai János egyetemi docens elmondta: magyar dohányzáskutatók is folyamatosan vizsgálják a sugárzó anyag jelenlétét a cigarettában. Ha abból indulunk ki, hogy valaki napi 16 szál cigarettát szív, egy év alatt 0,1-0,3 msievertnyi sugárterhelésnek teszi ki a szervezetét, ami éppannyi, amennyit a csernobili katasztrófa okozott Magyarországon.
A lap emlékeztet arra is, hogy két évvel ezelőtt polónium 210-zel ölték meg Londonban Alekszandr Litvinyenko orosz ex-kémet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


