Meséléssel, vetélkedőkkel
Több ezer diákot ösztönöztek olvasásra
Több ezer diákot ért el az olvasást népszerűsítő program, a kisiskolásokat meséléssel, a nagyobbakat egyebek között vetélkedőkkel ösztönözték az olvasásra.
2014.08.11 14:12MTI
freedigitalphotos.net/Serge Bestasius Photography
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) közleményében azt írta, hogy az olvasóvá nevelés a 21. századi iskolában is kulcskérdés, ezért szerveztek olvasásnépszerűsítő országos programot.
Emlékeztettek: 2013-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezte a 120 millió forintos programot, amelynek keretében a Klik a Magyar Olvasástársasággal és a Meseutca Alapítvánnyal együtt 28,2 millió forintból általános és középiskolákban hívta fel a figyelmet az olvasás fontosságára.
A június 30-án lezárult program első lépése a Kié az olvasás? című szakmai hátteret adó tanulmánykötet megjelentetése volt. A kötet az iskolások olvasóvá nevelésében jelentős szerepet vállaló szülők, tanárok, könyvtárosok, olvasásszociológusok, irodalmárok, pszichológusok, mese- és versmondók munkáját támogatta.
A kiadványt a Klik minden állami fenntartású magyarországi tanintézetébe és több határon túli iskolába is eljuttatta. A Betűfaló program keretében nyolc kortárs gyermekirodalmi alkotással ismerkedtek meg a diákok és a szemléletformáló felkészítésen részt vevő tanárok. Több mint nyolcvan pedagógus egy-egy kiválasztott művet dolgozott fel a Klik által fenntartott intézmények kétezer tanulójával.
Emellett író-olvasó találkozókat is szerveztek. Az Olvasó-társ program országszerte önkéntes középiskolásokat készített fel arra, hogy az iskolák közösségi szolgálat programja keretében rendszeresen meséljenek hátrányos helyzetű alsó tagozatos diáktársaiknak, és megkedveltessék velük az olvasás élményét. A következő tanév elején újabb helyszíneken folytatják ezt a programot.
Az olvasás népszerűsítésére két nagyszabású, a Klik valamennyi intézményét érintő vetélkedőt is szerveztek. A Plakátkészítő versenyben elsősorban az általános iskolások rajzkészségére számítottak. A pályázó diákok a magyar szerzők által írt kötelező olvasmányok vagy a Betűfaló programban szereplő kortárs gyermekirodalmi művek témáit dolgozták fel egy szabadon választott technikával készülő művel.
A mindenekelőtt a középiskolás korosztályt megszólító Könyvtrailer résztvevői pedig a plakátkészítő versenyben is szereplő művek alapján készítették el két-háromperces videópályázataikat.
A beérkezett pályaműveket mindkét pályázat esetében szakmai zsűri értékelte. A plakátversenyre 2770 rajz, a könyvtrailer pályázatra 40 videó érkezett. Régiónként és korcsoportonként a legjobb két-három alkotás készítője értékes könyvutalványt kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


