Hőség, Budapest
Telt ház lehet mindenütt - siessen, ha strandolna!
A BGYH korábbi közlése szerint a jegyárak az idén nem változtak, és számos - például családi, nyugdíjas - kedvezmény is elérhető.
2014.07.20 08:03MTI
A szombati 25 ezer után vasárnap 30 ezret megközelítő vendégszámot vár a budapesti fürdőkben és strandokon a Budapest Gyógyfürdői (BGYH) Zrt.
A strandok a hőségriadó miatt egy órával tovább tartanak nyitva, a legtöbb este kilencig.
A cég tájékoztatása szerint az általa üzemeltetett 12 fürdőegységben szombaton 25 ezer vendég volt, ebből a hat fővárosi strandon csaknem 18 ezren.
A BGYH az idén május 1-jén indult strandszezon előtt csaknem 40 millió forintot fordított a fürdők és strandok szolgáltatásainak bővítésére, környezetének szépítésére. Így például szinte valamennyi strand gyermekmedencéje új csúszdát kapott, és több tízezer egynyári virágot ültettek ki.
A cég korábbi közlése szerint a jegyárak az idén nem változtak, és számos - például családi, nyugdíjas - kedvezmény is elérhető.
A fővárosi strandok a tervek szerint szeptember 7-ig lesznek nyitva, illetve kedvező időjárás esetén szeptember 14-ig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06