Ilyen egyszerű lenne?
Fogyjon hideg hálószobában - a melegtől kövér lesz!
Ausztrál kutatók azzal rukkoltak elő, hogy a meleg lakás, azon belül is különösen a hálószoba nagy jelentőséggel bír a testsúlyunk alakulásában. Ha hűvösben alszunk, jobban megy a fogyás - állítják.
2014.06.23 13:29ma.huHa fogyni szeretne, első lépésként tekerje lejjebb a hőfokszabályozót a hálószobában - javasolják ausztrál kutatók, akik úgy vélik, az alvás közbeni hőmérséklet sokkal nagyobb szerepet tölt be a fogyásban, mint azt eddig sejtettük. Az alacsonyabb hőmérséklet ugyanis arra fogja késztetni a szervezetet, hogy elkezdje égetni az elraktározott "rossz" zsírt és helyette "jó" zsírt halmozzon fel. A szervezetben ugyanis kétféle zsírállomány található, amit a szakemberek fehérnek és a barnának neveztek el.
A fehér zsír az, ami a felesleges kalóriákból alakul át és jellemzően a hason, a combon és karokon tárolódik, ez az, ami a leginkább felelős az elhízásért. Ezzel szemben a barna, amit a kutatók "egészséges" zsírként is emlegetnek, arra specializálódott, hogy afféle védőréteget képezzen a testszövetek körül, és úgy biztosítja a meleget, hogy tárolás helyett égeti a kalóriákat. Ilyen zsírszövet található az újszülöttekben, ez óvja meg az akkor még túlérzékeny szervezetüket a megfázástól, aztán ahogy nőnek, úgy lesz egyre vékonyabb bennük a barna zsír rétege.
A kutatók azután jutottak erre a felfedezésre, miután észrevették, hogy a vékony emberekben nagyobb mennyiségben van jelen a barna zsír, mint az elhízottakban, utóbbiaknál a fehér zsír mennyisége dominál. Ebből kiindulva tehát a fogyáshoz már az is sokat tehet, ha alvás közben hűvösebbet csinálunk a szobában. Persze már eddig is gyakorta mondogatták a szakemberek, hogy nyugodtabb és pihentetőbb az alvás, ha a hálószobában 1-2 fokkal kevesebbet mutat a hőmérő, mint a lakás többi részében, arra azonban mostanáig nem figyeltek fel, hogy ez összefüggésben lehet a testsúllyal.

A kutatók öt egészséges férfi testzsír-összetételét figyelték négy hónapon keresztül, akik napközben ugyanúgy éltek és viselkedtek, mint azelőtt, éjszakánként viszont egy szabályozott hőmérsékletű szobában aludtak a kutatási központban. Az első hónapban a hőmérsékletet 24 fokon tartották, ez az, ami a szervezet szempontjából semleges hőmérséklet: nem kell azon dolgoznia a testünknek, hogy hőt termeljen vagy épp veszítsen. A második hónapban 19 fokra csökkentették az éjszakai hőmérsékletet, a harmadikban visszaálltak a kiinduló 24 fokra, majd az utolsó hónapban 27 fokra melegítették a szobákat.
A megfigyelések szerint akkor, amikor hűvösben aludtak a vizsgálati alanyok, átlagosan 40 százalékkal nőtt a barna zsírszövetük mennyisége, aztán a 3. hónapban, a 24 fokban visszaállt a normál szintre, míg a melegben - függetlenül a napközbeni hőmérséklettől - elkezdett csökkenni. "A vizsgálat alapján kiderült, hogy befolyásolhatjuk a barna zsírszövet növekedését" - mondta a Sydney-ben működő Garvan Orvosi Kutatóközpont egyik orvosa, Dr. Lee. További eredménynek tekintik, hogy a nagyobb mennyiségű barna zsír a cukrot is jobban égeti, ez a felfedezés pedig új utat mutathat a cukorbetegség kezelésében is.
A szakember rámutatott, hogy az utóbbi néhány évtizedben a lakásokban mért átlagos 19 fokról 22-re emelkedett a hőmérséklet, ami általánosságban is a barna zsírszövet csökkenéséhez vezetett. "Amellett tehát, hogy egyre egészségtelenebbül táplálkozunk és egyre kevesebbet mozgunk, feltételezhetjük, hogy a hőmérséklet enyhe növekedése is befolyásoló tényező lehet a növekvő elhízásban" - idézte őt a Daily Mail című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06