Néha jó az "áltáplálkozás"
A rágózás gyorsíthatja a vastagbélműtét gyógyulását
Egy brit tanulmány szerint az "áltáplálkozásként" ható művelet stimulálja az emésztőidegeket.
2008.08.19 16:52medipress.huBrit kutatók 158 beteg részvételével végzett kutatásuk alapján azt állítják, a rágógumi elősegíti a bélműködés helyreállását a vastagbél egészének vagy egy részének műtéti eltávolítása után. A béltartalom továbbítására való képtelenség a bélrendszerben a műtét után (ún. posztoperatív ileus) normális jelenség hasi műtéten átesett betegek esetében, és ez az egyik legjelentősebb kiváltó tényezője a műtét utáni hányinger, hányás, görcs, és a hasi disztenzóval összefüggő fájdalom és diszkomfort kialakulásának.
Az öt kísérlet mindegyikében hasi műtéten átesett, naponta háromszor 5-45 percig cukormentes rágógumit rágó betegek egy csoportját hasonlították össze egy másik csoporttal, akik nem rágóztak. A rágógumizó betegeknek átlagosan 0,66 nappal hamarabb indult gázkiválasztás és átlagosan 1,10 nappal hamarabb következett be bélmozgás, mint azoknak, akik nem fogyasztottak rágógumit. A rágózó betegek rövidebb időt is töltöttek a kórházban.
A kísérlet vezetői úgy vélik, a rágózás „áltáplálásként” hat, amely stimulálja az emésztőrendszer idegeit, és arra készteti őket, hogy gyomor-bélrendszeri hormonokat válaszanak ki és fokozzák a nyálelválasztást illetve a hasnyálmirigy kiválasztást. A szerzők eredményeiket úgy összegezték, hogy a rágógumizás a hasi műtéteket követően jelentős előnyökkel jár az ileus megoldásának időtartamát tekintve. A tanulmány az Archives of Surgery augusztusi számában jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06