Keveset alszanak a kamaszok
Kevés alvás, magas vérnyomás a tiniknél
Keveset alszanak a kamaszok, mely nem csupán másnapi álmosságban jelentkezik, hanem magas vérnyomást is okozhat - közölték amerikai kutatók.
2008.08.19 14:28MTIAzoknak a tiniknek, akik napi hat és fél óránál kevesebbet alszanak, kétszer nagyobb a kockázata a magas vérnyomásra, akik pedig rosszul is alszanak, azoknak háromszoros - írják a Case Western Reverse Egyetem kutatói az Amerikai Szívtársaság Circulation című szakfolyóiratában. Susan Redline kutatócsoportja 238 fiatalt vizsgált, akik életkora 13 és 16 év között volt.
A kamaszok 14 százalékánál állapítottak meg magas vérnyomást a szakemberek. Alvási szokásaik tanulmányozásakor kiderült, hogy átlagosan napi 7,7 órát alszanak a tizenévesek, holott ebben az életkorban kilenc óra alvásra lenne szükségük.
A tinik 16 százalékánál találtak alvászavart, nehezen aludtak el, többször megébredtek, vagy túl korán felébredtek, 11 százalékuk pedig hat és fél óránál is kevesebbet aludt éjszakánként. Az is előfordult a vizsgált kamaszok közt, hogy egész éjjel szöveges üzeneteket váltottak, vagy zenét hallgattak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


