Ismét tudnak járni
Szklerózisos állatokon segítettek emberi őssejtekkel
Ismét tudtak járni egy új, emberi őssejtekkel végzett terápia után szklerózis multiplextől járásképtelen állatok. Az eredmény az emberi betegség gyógykezelésének új irányát jelentheti.
2014.05.19 14:38MTI
Az egereken olyan genetikai módosítást hajtottak végre, hogy az emberi betegségnek, a szklerózis multiplexnek (SM) megfelelő tünetek jelentkezzenek náluk. Az állatok annyira legyengültek, hogy az evés és az ivás idejére sem tudtak a lábukon megállni, ezért etetni kellett őket.
A Utahi Egyetem kutatói emberi idegi őssejteket ültettek a rágcsálókba, és bár azt várták, hogy szervezetük kiveti a sejteket, a kísérlet látványos eredménnyel járt.
Az egerek 10-14 nap elteltével visszanyerték mozgásképességüket, és hat hónappal később sem romlott az állapotuk: tüneteik legalább részlegesen visszafejlődtek - tudósított a The Independent online kiadása a Stem Cell Reports című szaklapban megjelent kutatásról.
A gyógyíthatatlan betegség hasonló kezelése segíthetne azokon a pácienseken, akiket a kór előrehaladott stádiuma akadályoz a mindennapi életben. A szklerózis multiplex autoimmun betegség: a szervezet védekező rendszere megtámadja az idegrostok szigetelő anyagát, a velőshüvelyt, vagyis a mielint.
A károsodás miatt az idegrost rosszul működik: lassabban vezeti vagy blokkolja az ingerületet. Ez sokféle tünethez vezet az enyhe zsibbadástól a mozgáskorlátozottságig.
Gyógyszerekkel lelassítható a betegség korai tüneteinek kialakulása, ám a későbbi stádiumokban nem sok mindent lehet tenni. A kutatócsoport úgy véli, sikerük talán azzal kapcsolatos, hogy az őssejteket a szokásostól eltérően nem túl zsúfolt laboratóriumi edényben tenyésztették, így érési és fejlődési képességeik megnövekedtek.
Az egerekbe ültetett őssejtek kémiai jelzőanyagai arra késztették az állat saját sejtjeit, hogy javítsák ki a szklerózis okozta károkat - mondták a kutatók. Ezt a jelzőanyagot TGF-bétaként azonosították, és azt remélik, hogy gyógyszer formájában is megismételhető a terápia.
"Az orvosi szempontból nagy kihívást jelentő őssejt-beültetés helyett lehetséges, hogy olyan gyógyszert tudunk kifejleszteni, amely ugyanezt a kezelést sokkal könnyebb úton biztosítja a pácienseknek" - vélte Tom Lane, a kutatás vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06