Felnőtt emberek bőrsejtjeiből őssejtet
Áttörés az őssejtklónozásban
Először sikerült felnőtt emberek bőrsejtjeiből őssejtet klónozni; a létrehozott őssejtek génjei azonosak a felnőttekével, akiktől a bőrsejtek származnak.
2014.04.22 14:15MTI
A Cell Stem Cell című szaklap online kiadásában olvasható tanulmány szerint a kutatók egy klónozási eljárással embrionális őssejteket hoztak létre, ami "nagy előrelépés" afelé, hogy az őssejtekkel különböző gyógyíthatatlan betegségek - a rák, a vakság, az Alzheimer-kór - kezelésére új gyógymódokat alakíthassanak ki.
Az Advaned Cell Technology intézet Robert Lanza vezette kutatócsoportja felnőttektől vett bőrsejtek DNS-ét ültette be petesejtekbe, melyekből előzőleg eltávolították az örökít anyagot. Végül a sejtszaporodást áramütéssel indították be. Az így keletkezett őssejtek genetikailag megegyeztek a felnőttével, akitől a bőrsejtek származtak.
Tavaly oregoni tudósok már sikerrel alkalmazták az eljárást csecsemő bőrsejtjeivel. Most ugyanez valósult meg egy 35 és egy 75 éves felnőtt esetében. A sejtek "átprogramozása" felnőtteknél nehezebb. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a felnőtt sejtjei messzebb távolodtak attól a pluripotensnek nevezett állapottól, melyből sok különböző sejttípus alakulhat ki - írták a kutatók
Az embrionális őssejteknek ez a "mindentudása" az alapja a gyógyászati célú klónozásnak. A kutatók remélik, a sejtek és szövetek szaporítása egy nap meggyógyíthat vagy legalább enyhíthet olyan betegségeket, mint a Parkinson-kór, a gerincsérülésből fakadó bénulás vagy a szívbetegségek.
Az új módszer előnye, hogy az őssejtnyeréshez nincs szükség megtermékenyítéssel létrehozott embrióra, ezért etikailag is kevésbé támadható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06