GMO
Titokban maradhat a génmódosított virágpor a mézben
Az Európai Parlament elfogadta szerdán azt a javaslatot, amely a méz természetes alkotóelemeként, és nem külön összetevőként határozza meg a virágport, ezért nem kell majd feltüntetni a csomagoláson, hogy tartalmaz-e génmódosított organizmust.
2014.04.17 07:30MTI
A szőrszálhasogatónak és jogtechnikainak tűnő vita lényege, hogy az uniós jog eddig nem rendezte egyértelműen, hogy a virágport minek kell tekinteni a mézben: alkotóelemnek vagy összetevőnek. Az európai Bíróság egy 2011-es ítéletében összetevőnek minősítette, ám az Európai Bizottság által javasolt és az EP által most elfogadott pontosítás értelmében a pollen a méz természetes alkotóeleme és nem külön összetevő.
Ha ugyanis külön összetevő volna, akkor a csomagoláson is fel kellene tüntetni, ha a virágporon belül a GMO aránya meghaladja a 0,9 százalékot. Így viszont, hogy eldőlt: természetes alkotóelem, így már a méz egészéhez viszonyítva kell vizsgálni az arányokat, és miután a mézben nagyon kevés a virágpor, a méz teljes tömegéhez viszonyítva sosem fogja a benne lévő GMO aránya meghaladni a határértéket, ezért a csomagolásra sem kell ráírni.
Az EP-ben a brit konzervatív Julie Girling volt a téma felelőse. Szerinte a szavazáson a józan ész kerekedett felül.
"A virágpor nem a méz összetevője, és örülök, hogy ez a téveszme nem jelenik meg az uniós szabályozásban" - mondta a politikus, aki szerint így helyreáll a jogbiztonság az ágazatban.
A javaslatot 283 képviselő támogatta, 248-an szavaztak ellene, 45-en tartózkodtak. A jogszabály elfogadásához még a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanácsnak is formálisan jóvá kell hagynia azt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06