Rendkívüli eredmények
Megoldás a lebénulásra?
Bénultak kezdtek mozogni a gerincvelő elektromos stimulálása után.
2014.04.08 16:05MTI
A gerincvelő elektromos stimulálásán alapuló terápiával kezeltek négy bénult férfit, akik a terápia nyomán meg tudták mozdítani lábujjaikat, bokájukat és térdüket, járni azonban nem sikerült egyiküknek sem - derült ki amerikai orvosok tanulmányából.
A Brain című szaklapban ismertetett kutatás rendkívüli eredményeit a Roderic Pettigrew vezette kutatócsoport érte el, amely az amerikai biomedikai intézet (NIBIB) és a Los Angeles-i Louisville-i Egyetem kutatóiból és orvosaiból állt. Az adatok alapján a tudósok úgy vélik, hogy az elektromosság fogékonnyá teheti a gerincvelő idegeit az agyból érkező üzenetek iránt - olvasható a BBC hírportálján.
A négy páciens mindegyike közúti baleset következtében bénult meg, és amellett, hogy a terápia után önállóan tudták mozgatni lábujjaikat, térdüket és bokájukat, bél- és veseműködésük irányításának is újra birtokába kerültek.
A terápia során a gerinc ágyéki-keresztcsonti szintjére stimulátort ültettek be, mely elektromos impulzusokat bocsát ki a sérült gerincvelői szakasz idegsejtjei felé.
A gerincvelő olyan pályának tekinthető, melyen keresztül az agy elektromos utasításokat küld a test többi részének. Ha ezt a pályát sérülés teszi járhatatlanná, az agyi parancsok nem jutnak el a testrészekbe, így az ember nem képes irányítani a mozdulatokat.
A kutatás során alkalmazott terápia az orvoscsoportnak a The Lancet orvosi hetilapban 2011-ben közzétett tanulmányán alapult, ebben egy páciens, Rob Summers baseballjátékos vett részt. Mellkasától lefelé mozgásképtelen volt, ám az elektromos impulzusok után hajlítani tudta bokáját, lábujjait és térdét.
A kutatók most három másik beteget is bevontak a tesztekbe, és az elektromos stimuláció mindegyiküknél működött. A kezelés előtt kettejük még érzett valamit a lábában, a másik kettő semmit.
A kezelés olyan eredményes volt, hogy vélhető: a sérült gerincvelőben mégis maradtak ép idegek, tehát ha stimulálják őket, működőképesek lehetnek - írták a kutatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06