1,4 millió dollár kellene
Segítséget kér a vöröskereszt a guineai Ebola-járvány leküzdésére
A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság (IFRC) 1,4 millió dollárnyi (268 millió forintnyi) segélyt kért hétfőn rendkívüli felhívásában a világtól a nyugat-afrikai Guineában pusztító Ebola-járvány megfékezésére.
2014.04.07 17:56MTI
Az afrikai országban április hetedikéig 86 halálos áldozatot szedett a vírus, és további ötvennégyen fertőződtek meg bizonyítottan a kórtól, 143-an pedig gyaníthatóan - olvasható az IFRC hétfői közleményében. Az Ebola-vírus február elején Guinea délkeleti, gyéren lakott vidékén jelent meg először, azóta azonban átterjedt a 2 millió lakosú fővárosra, Conakryra is.
A segélyfelhívással a vöröskereszt az Ebola-járványnak kitett Gueckedou, Macenta, Kissidougou és Conakry közösségeinek, összesen mintegy hárommillió embernek akar segítséget nyújtani.
A szervezet munkatársai a betegség megelőzésében, az Ebola-fertőzöttek lakóhelyeinek fertőtlenítésében, a holttestek biztonságos elszállításában és a vírushordozókkal kapcsolatba kerülhetett, emiatt lehetséges fertőzöttek felkutatásában segítenek. Mindemellett az IFRC kilenc újabb egészségügyi specialistát küld a térségbe, a guineai vöröskereszt pedig százról négyszázra emeli önkéntesei számát.
Az Ebola-vírus okozta betegségre nincs orvosság, se gyógymód. A vírus miatt összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye. A vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, mert ott fedezték fel a kórokozót. Afrikában eddig már tizenöt Ebola-járvány volt, összesen 1200-1300 emberrel végzett a kór.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06