Hatásos megoldának tűnik
A gyomorműtét visszafordíthatja a cukorbetegséget?
A gyomorműtét tűnik a leghatásosabb eszköznek, amellyel az elhízott vagy túlsúlyos páciensek 2-es típusú cukorbetegsége tartósan visszafordítható. A betegeknek még az operáció után három évvel sem kellett visszatérniük a gyógyszeres kezeléshez.
2014.04.01 19:18MTI
A 23 millió amerikai cukorbeteg körülbelül 80 százaléka egyben túlsúlyos vagy elhízott is - hangsúlyozták a tanulmány szerzői, akik eredményeiket az Amerikai Kardiológiai Kollégium (ACC) éves gyűlésén mutatták be.
A kutatásban, amelyet az ohiói Cleveland Clinic végzett, 150 páciens vett részt, 41 és 57 év közötti felnőttek, 66 százalékuk nő. Mindnyájan 2-es típusú cukorbetegségben szenvedtek már legalább nyolc éve, amelyet nem kezeltek. Véletlenszerűen osztották őket három csoportra.
Az első csoport intenzív orvosi súlycsökkentő kezelést kapott, ez diétából, testmozgásból és gyógyszerekből állt. A második csoport a diabéteszkezelés mellett gyomorbypassműtéten is átesett.
Ez az eljárás nemcsak a gyomor táplálékfelvevő képességét csökkenti azzal, hogy az eredeti üregből egy kisebbet alakít ki, hanem ezt az új üreget közvetlenül összeköti a béllel, így kikerüli a "maradék" gyomrot és a bél egy szakaszát is.
A harmadik csoport cukorbetegségének kezelését is megkezdték, rajtuk gyomorszűkítő műtétet végeztek el, amely 75-80 százalékkal csökkentette a szerv méretét. A Stampede elnevezésű vizsgálat célja az volt, hogy összehasonlítsa a három eljárás diabéteszre gyakorolt hatását, pontosabban azt, hogy fenntartható-e velük három hónapon át a 6 százalékos - vagy annál alacsonyabb - vércukorszint.
A kutatás elején a résztvevők átlagos vércukorértéke 9,2 százalék volt. Három évvel később az első csoport tagjainak csak 5 százaléka, míg a gyomorbypassműtétesek 37,5 százaléka, a harmadik csoport, azaz a gyomorszűkítésen átesettek 24,5 százaléka érte el ezt a célt.
"Azt figyelhettük meg, hogy a közepesen vagy erősen elhízott cukorbetegek esetében a gyomorműtét hosszú távon is éreztette jótékony hatásait" - mondta Sangeeta Kashyap, a Cleveland Clinic endokrinológus munkatársa, a kutatás egyik vezetője.
A tanulmány során gyomorműtéten átesett páciensek több mint 90 százaléka adta le testsúlyának egynegyedét, és vércukorszintjüket is tartani tudták, miközben sem inzulint, sem más, diabéteszt kezelő gyógyszert nem szedtek.
Az első csoport tagjainak, akik a hagyományos kezelést kapták, csupán négy százaléka érte el ezt a célt - tette hozzá a kutató. A kutatás gyomorműtéten átesett résztvevőinek ráadásul egyértelműen kevesebb diabétesz- és szívbetegség-kezelést kellett igénybe venniük.
A páciensek mentális állapota is javult - derült ki az előadásból. A tanulmány a New England Journal of Medicine című folyóiratban is megjelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06