A mellékhatás leplezte le
Megelőző céllal etették vírusölő gyógyszerekkel az óvodásokat
A magánintézményekben 2008 óta adták az orvosságot betegségmegelőző célzattal a kicsiknek, hogy ne hiányozzanak a foglalkozásokról, "növeljék ellenálló képességüket". A két óvodába összesen 1455 gyerek jár.
2014.03.14 07:48MTI
Forrás: MTI
Vírusölő gyógyszereket kaptak évek óta kisgyerekek Senhszi tartomány székhelyének két óvodájában, a mellékhatások miatt a szülők tiltakozó akciót szerveztek és magyarázatot követelnek, a rendőrség öt embert már őrizetbe vett.
A hsziani magánintézményekben 2008 óta adták az orvosságot betegségmegelőző célzattal a kicsiknek, hogy ne hiányozzanak a foglalkozásokról, "növeljék ellenálló képességüket". A két óvodába összesen 1455 gyerek jár.
A nyomozás során megállapították, hogy az intézmények 2008 vége és 2013 vége között tíz alkalommal vásároltak négy gyógyszer-nagykereskedő vállalattól összesen 54 600 tablettát. Ezekből minden tavasszal és ősszel adtak három héten át napi egyet, vagy felet a gyerekeknek a koruktól függően.
A kínai média beszámolóiból kiderült, hogy szülők tucatjai a napokban az óvodákhoz vonultak, lezárták az előttük lévő utat és hangosan követeltek magyarázatot. Sokuk gyermeke panaszkodott gyomorfájásra, szédülésre és lábfájásra.
A hatóságok vizsgálócsoportot hoztak létre, a rendőrség pedig őrizetbe vette az óvodák vezetőit, illetve orvosaikat is. A helyszínen lefoglalt gyógyszereket ellenőrzik és megkezdték a gyerekek orvosi vizsgálatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


