Kb. félmillió embert érint
Korán indult a pollenszezon
Az enyhe tél és a korai tavasz miatt már elkezdődött a fafélék virágzása, a mogyoró, az éger, a ciprus- és a tiszafafélék pollenszórása már január óta tart.
2014.03.06 16:15MTI
Legnagyobb mértékben a tiszafa ontja pollenjeit, de virágzik az éger, és a héten megkezdődött a nyárfa, valamint a fűzfélék virágzása is - emelte ki Páldy Anna, az Országos Környezetegészségügyi Intézet megbízott főigazgató-helyettese. Hozzátette: a korai virágzást a visszatérő fagyok vagy a tartós eső tudná csak jelentősen csökkenteni.
Magyarországon nagyjából 400-600 ezer embernél vált ki tünetet a fafélék tavaszi virágzása - mondta.
Az elmúlt évben a tavaszi pollenszezont jelentősen befolyásolta a márciusi hidegfront és havazás, amely hetekre megszakította a virágzást. Ha az idén nem lesz ilyen szélsőséges az időjárás, illetve nem lesz tartós eső, akkor a legtöbb fa pollenterhelése a tavalyinál erősebb lesz. Ha a korán kezdődött tavaszi felmelegedés folytatódik, az egyébként áprilisban virágzó fajok pollenszórása is előbb kezdődhet, ilyenek a nyír, a gyertyán, a tölgy, a bükk, a dió, a platán és az eperfafélék - olvasható a kiosztott sajtóanyagból.
Páldy Anna kiemelte, hogy a tavaszi csúcsidőszak vége összeér az erős allergéneknek számító pázsitfűfélék virágzásának kezdetével, amire az idén szintén korábban kell számítani.
Kérdésre a főorvos elmondta, a sokéves tapasztalat az, hogy a nyári gyomok, így a parlagfű virágzását a korai tavasz nem befolyásolja.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06