Kevesebb só és zsír
A vega étrend csökkenti legjobban a vérnyomást
A hús nélküli étrendet folytató embereknek egyenletesen alacsonyabb és egészségesebb a vérnyomásértékük.
2014.02.25 18:25MTI
A szakemberek 39 korábbi kutatás eredményeit vonták górcső alá. A 18 országra kiterjedő hipertóniavizsgálatok több mint 21 ezer résztvevő bevonásával készültek. A JAMA Internal Medicine című folyóiratban közölt metaanalízis eredményei szerint a hús nélküli étrendet folytató embereknek egyenletesen alacsonyabb és egészségesebb a vérnyomásértékük.
Az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ (CDC) szerint a hipertónia az agyi érkatasztrófa, a szív- és a vesebetegség, valamint a megrövidült várható élettartam vezető kockázati tényezője. A magas vérnyomás minden harmadik felnőttet érinti az Egyesült Államokban - olvasható a LiveScience című tudományos-ismeretterjesztő portálon.
A mostani eredmények szerint a vegetáriánus étrendek a szisztolés vérnyomásérték 6,9 pontos és a diasztolés nyomás 4,7 pontos süllyedésével voltak összefüggésben. Az oszakai Nemzeti Agy- és Kardiovaszkuláris Központ munkatársaként dolgozó Jokojama Joko által vezetett elemzés azt mutatta, hogy a magas vérnyomással küzdő "húsevő" emberek nyerhetik a legtöbbet azzal, ha áttérnek a friss zöldségekben, babfélékben és teljes kiőrlésű gabonákban gazdag étrendre.
Néhány résztvevő esetében a növényi alapú étrendek jobban csökkentették a vérnyomást, mint a hipertónia kezelésére felírt gyógyszerek, és az utóbbinál esetlegesen jelentkező mellékhatásoknak is híján voltak. "Mindössze 5 pontos süllyedés" a szisztolés vérnyomásértékben "9 százalékos csökkenést eredményez a szívbetegség, és 14 százalékos visszaesést az agyi érkatasztrófa esetében" - húzta alá Neal Barnard, a tanulmány társszerzője, az Orvosok Bizottsága a Felelősségteljes Orvostudományért nevű washingtoni szervezet elnöke.
Az eredmények alátámasztják a népszerű vérnyomáscsökkentő diéta, a DASH (Dietary Approaches to Stop Hypertension) hatékonyságát. Ez nem vegetáriánus étrend, de gazdag a zöldségekben és korlátozza a húsfogyasztást, különösen a vörös- és a löncshús bevitelét.
A magas vérnyomást már jó ideje a sóban és telített zsírokban gazdag táplálkozással, az elhízottsággal, a mozgásszegény életmóddal, az alkoholfogyasztással és a dohányzással hozzák összefüggésbe. A szakemberek szerint a növényi alapú étrendekben alacsonyabb a telített zsírok és a só aránya, de magas a káliumtartalmuk, ami ellensúlyozni tudja a táplálékkal bevitt túl sok só hatását.
A kutatók szerint ugyanakkor az analízisnek gyenge pontja, hogy nem tesz különbséget a különböző vegetáriánus étrendek - többek közt az összes állati eredetű terméket tiltó, illetve a tojást, illetve tejtermékeket megengedő liberálisabb diéták - között, illetve az egyes étrendek vérnyomásra gyakorolt hatásait sem taglalja. A szakemberek reményei szerint ezt a hiányosságot további tanulmányokkal pótolni tudják a jövőben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06