Farsang farka
Szereti a fánkot? Menjen fánkfesztiválra!
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tízezreket várnak a nagykanizsai országos fánkfesztiválra, amelyre külföldi fánkkészítők is jelezték a részvételüket.
2014.02.15 18:39MTI
A február 28-án és március 1-jén tartandó kétnapos rendezvényről a szervező Vasutasok Országos Közművelődési Egyesülete (VOKE) Kodály Zoltán Művelődési Házának igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a megkóstolható finomságok mellett karneváli felvonulással, valamint álarckészítő-versennyel és kiállítással is várják az érdeklődőket.
Kámánné Szép Terézia hozzátette: a művelődési intézmény ezúttal nem készül újabb rekorddöntésre - korábban az egy helyen, egy időben készített legtöbbféle fánk kategóriájában állítottak fel rekordokat -, idén inkább minőségi szórakozási lehetőséget szeretnének nyújtani.
A sorrendben hatodik nagykanizsai fánkfesztivál pénteken karneváli felvonulással veszi kezdetét, a jelmezesek mellett lovasokkal, hintókkal, zenészekkel kísérik a résztvevőket a főtértől a fesztivál helyszínéig, a Kanizsa Centrum Bevásárlóközpontig.
A fánkok versengésére eddig már több mint 20 magyar csapat jelentkezett, de szlovén és horvát versenyzők is jelezték indulási szándékukat. Profi és amatőr, hozott és helyben sütött készítmények, valamint hagyományos és különleges fánkok kategóriájában mérhetik össze tudásukat a résztvevők.
Kámánné Szép Terézia szólt arról is, hogy évente általában 15-20 ezer látogató keresi fel a nagykanizsai fánkfesztivált, idén is ekkora érdeklődésre számítanak. Hozzátette, hogy a múlt évben 13-14 ezer fánk fogyott el a két nap alatt, de még ez a mennyiség is kevésnek bizonyult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06