DNS-vizsgálat derítette ki
A Stewart vagy Stuart nevű brit férfiak fele királyi származású
A szigetországban mintegy 35 ezer ilyen nevű férfi él, így bő 17 ezernek csörgedez ereiben királyi vér.
2014.01.31 22:45MTI
A The Daily Telegraph című brit lap pénteki jelentése szerint a Stewart/Stuart királyi eredet skót gyökerű, ám nem Stuart Mariától ered, hanem jóval korábbról: Sir John Stewartig vezethető vissza, aki 1298-ban halt meg William Wallace oldalán harcolva az angolok ellen a falkirki csatában. Az ő unokájából lett azután az első Stewart király Skóciában II. Robert néven, aki anyja - Marjorie Bruce - révén unokája Robert Bruce-nak, a bannockburni győzőnek. (Az 1314-es bannockburni csatában Robert Bruce döntő győzelmet aratott a túlerőben lévő angol sereg felett és kivívta Skócia függetlenségét. Ő volt egyébként Skócia első Robert nevű királya, 1306-tól uralkodott haláláig, 1329-ig.)
A Sir John Stewart és fiai földi maradványaiból vett DNS-minta megmutatta, hogy mindhárman hordoztak magukban az Y-kromoszóma S781+ jelű markerét. Sir John fivére, James és az ő leszármazottai DNS-e viszont nem tartalmazza ezt a genetikai ismertető jegyet. Ebből következőn - magyarázta a lapnak Jim Wilson, a kutatást végző tudócsapat vezetője - az S781-es marker Sir Johnnál jelent meg, apjánál még nem, különben Sir John fivérének és az ő leszármazottainak a DNS-ében is benne lett volna, illetve benne lenne. Sir John vérvonala viszont azóta is hordozza ezt a markert, így azonosíthatók jelenkori leszármazottai. A kutatók ezt keresték a ma élő Stewart és Stuart nevű férfiak DNS-ében, és így jutottak arra, hogy 50 százalékuknak királyi felmenői vannak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06