Szerencsére a szemszín még bármilyen lehet...
Bűncselekmény marad a homoszexualitás Indiában
A helyi legfelsőbb bíróság kedden elutasította a kormány és jogvédő aktivisták kérelmét az erről szóló törvény felülvizsgálatára.
2014.01.28 17:05MTI
A kérelmet decemberben nyújtották be jogvédő szervezetek és az indiai belügyminisztérium, miután a legfelsőbb bíróság egy új állásfoglalásban megerősítette azt a brit gyarmati időkből származó jogszabályt, amely bünteti a homoszexualitást.
Az 1860-ban elfogadott törvényt 2009-ben eltörölte egy felsőbb bíróság, így néhány éven át büntetlenséget élveztek az azonos nemű párok. Ezt a döntést azonban a legfelsőbb bíróság december elején alkotmányellenesnek minősítette, és ismét büntetőjogi kategóriába sorolta a "természet rendje ellen való nemi érintkezést", köztük a homoszexuálisok közötti kapcsolatot és az anális szexet is. A törvény megsértőit akár 10 év börtönnel is büntethetik.
A legfelsőbb bíróság újabb döntése országszerte felháborodást váltott ki. A melegjogi aktivisták attól tartanak, hogy a rendőrség mostantól ismét fokozottan fogja üldözni a homoszexuálisokat. "Nagyon csalódottak vagyunk a döntés miatt. A harc nem ért véget. Maradtak még más lehetőségek" - mondta kedden a sajtó képviselőinek Anand Grover, a törvény felülvizsgálatára vonatkozó petíciót aláíró egyik nem kormányzati szervezet, a NAZ alapítvány ügyvédje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


