Kevesebb só, több tejtermék
Mintamenza-program: hal, vad- és marhahús az iskolában
Ez a menza már nem az a menza! Legalábbis reménykedjünk benne...
2014.01.23 15:25MTI
Lehet ezt másképp is
Pesti Imre budapesti kormánymegbízott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fővárosban már 50 intézmény és közétkeztető cég vesz részt a programban, ők közel 50-60 ezer embert látnak el naponta. Felidézte, hogy a kezdeményezés elindulása előtt sem mennyiségében, sem tartalmában, sem változatosságában nem voltak elegendőek az adagok, így ideje volt a reformnak.
Szavai szerint a cégek kezdenek "hozzáidomulni" az elvárásokhoz, de a tízórai és az uzsonna tekintetében még vannak hiányosságok. A kormánymegbízott további javaslatokat is megfogalmazott, például azt, hogy a közétkeztetésben több legyen a tejtermék, csökkenjen a só mennyisége, több legyen a gyümölcs és megjelenjen a hal, a vadhús és a marhahús.
Pesti Imre fontosnak nevezte a tálalási körülmények javítását, továbbá azt is, hogy ne 10-15 perc legyen az étkezésre, hanem jóval több.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról beszélt: a tagságnak nagy és kiszámítható piacot jelent a mintamenza program, s fontos, hogy a gyümölcsök, zöldségek, hústermékek helyben találjanak felvevő piacot. Szólt arról, hogy a 2014 és 2020 közötti vidékfejlesztési stratégia külön alprogramot tartalmaz a rövid ellátási láncok támogatására, így ebből is forráshoz juthatna a program.
Prohászka Béla, a program szakmai koordinátora jelezte: országosan két és félmillióan étkeznek a közétkeztetésben, s eddig 250 főzőkonyha csatlakozott önként. A szakemberek iránymutatást adnak nekik a helyi alapanyagok felhasználására, a korosztálynak és az évszaknak megfelelő ételek előállítására vonatkozóan is.
Elmondta: 2014-ben tovább folytatják az önkormányzatok, közétkeztető cégek megszólítását és cél az is, hogy az ételek nevét és tartalmát bemutató étlapok az interneten is nyomon követhetőek legyenek.
A mintamenza program 2009-ben indult Békés megyében, majd 2012-ben Budapest csatlakozásával országos méretű lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


