Egyre többen veszik figyelembe az elvárásokat
Novemberig 250 főzőkonyha csatlakozott a Mintamenza programhoz
"Idén novemberig már 250 főzőkonyha csatlakozott a Mintamenza programhoz és egyre több gyártó veszi figyelembe az elvárásokat."
2013.11.21 11:28MTI
Pesti Imre budapesti kormánymegbízott elmondta: ma Magyarországon 2,1 millió ember vesz részt a közétkeztetésben, fontos, hogy ők jó minőségű, egészséges élelmiszereket kapjanak.
Hozzátette, nem lehet egészséges Magyarország megfelelő közétkeztetés nélkül, s ezt a kormány is felismerte, amikor az idén megduplázta a közétkeztetésre szánt éves fejkvótát, amely így 68 ezerről 102 ezer forintra emelkedett.
Pesti Imre szólt arról, hogy a korhoz és szezonhoz igazodó közétkeztetési program 2009-ben indult Békés megyében, s ahhoz a fővárosi kormányhivatal 2010-ben csatlakozott, és segítette annak országos méretűvé terjesztését.
Tószegi-Faggyas Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztési igazgatója arról számolt be, hogy a program biztos piacot jelent a hazai termelőknek. Azt mondta, a kamarához tartozó mintegy 17 ezer élelmiszeripari termelő képes friss, szezonális, jó minőségű alapanyagokkal ellátni a menzákat.
Az igazgató elmondta, hogy a kamarai tagok a "szántóföldtől az asztalig" képviselik az agrárágazatot, eddig 100 vállalkozással vették fel a kapcsolatot. Kitért arra is, hogy cél az, hogy a közétkeztetésben helyet kapjanak a korábban nem jellemző hal- és vadhúsételek is.
Prohászka Béla, a Mintamenza program szakmai vezetője a prioritások közé sorolta, hogy a beszállítók minőségi, szezonális alapanyagokkal lássák el a főzőkonyhákat, szezonális zöldségekből és gyümölcsökből készüljenek az ételek és ne utaztatott élelmiszerekből dolgozzanak a menzák. A szakmai vezető elmondta, hogy az országosan 250, önként csatlakozott főzőkonyha mintegy 700 ezer embert lát el naponta, ami a közétkeztetésben részt vevők harmadát jelenti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06