Nem kaptak engedélyt
Betiltották a sokat vitatott bálnasört
Leállította a sokat vitatott, bálnahúslisztből készült sör értékesítését az izlandi egészségügyi hatóság.
2014.01.14 18:25MTIA húslisztet gyártó bálnavadász cég nem kapta meg az engedélyt arra, hogy emberi fogyasztás céljából állítsa elő az alapanyagot, ezért leállíttattuk a termelést - mondta el Helgi Helgason, a hatóság képviselője egy izlandi rádióban.
Hvalur néven dobta volna piacra január végén különleges sörét a Steojar magánfőzde a Hvalur bálnavadász vállalattal együttműködve. Az 5,2 százalékos alkoholtartalmú ital alapanyaga nem maláta és komló, hanem bálnahúsliszt.
A készítők korábbi közös közleménye szerint az ital ízében elsősorban a téli napfordulóhoz kapcsolódó hagyományos áldozati ünnep, a Thorrablot ételeihez illik - ilyenek tradicionálisan a belsőségek, a birkahere, a fókauszony vagy a birkafej.
A sörfőzde vezetője, Dagbjartur Ariliusson korábban azt mondta, hogy a bálnasör korlátozott ideig - január 4. és február 22. között -, csak Izlandon lesz elérhető, exportálását nem tervezik. A határozat után úgy nyilatkozott, hogy ügyvéddel vizsgáltatják meg a tényállást: amennyiben az helyes, elfogadják a döntést.
Az állatvédők hevesen bírálták a bálnasör ötletét. A Whale and Dolphin Conservation környezetvédelmi szervezet vezetője, Vanessa Williams-Grey szerint "a lehető legerkölcstelenebb és legfelháborítóbb dolog egy gyönyörű, érző lényt egy sör egyszerű összetevőjévé degradálni". Az egészségügyi hatóság döntését örömmel fogadta a szervezet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


