Csökkennek a privilégiumok
Vége a legális gyorshajtásoknak Kínában
Drasztikusan csökkentik a kivételes közlekedési lehetőségeket - így például a piros lámpán való áthajtást - garantáló engedélyek számát Kínában a hivatali privilégiumok megkurtításának újabb körében - számol be a kínai állami média.
2014.01.02 21:30MTI
A Pejcsing Zsipao című központi lap írása szerint az engedély kiadása korábban több állami intézménynek is jogában állt, s azt szinte korlátozás nélkül osztogatták a hivatalokban.
A járművek szélvédőin számos formában látható, jól felismerhető megkülönböztető jelzés eredetileg a vészhelyzetek, sürgős és fontos események hatékonyabb kezelését szolgálta.
Annak birtokában a hivatalnokok, katonák büntetés nélkül hajthattak át a piros lámpán, parkolhattak tilosban vagy sok esetben ingyen, és állhattak meg szükség esetén az út közepén.
Az engedélyekkel való visszaélés ugyanakkor nagymértékben elharapódzott, az utakon gyakran magántulajdonban lévő járműveken, sportautókon, fiatalok által vezetett kocsikon is láthatók, egy-egy járművön gyakran akár több is belőlük.
A speciális engedélyek kereskedelme az elmúlt években virágzott a feketepiacon, de emellett az engedélyek hamisítása is elterjedt, Sanghaj egyes részein azok akár már 2000 jüanért (76 ezer forint) is beszerezhetők.
A Pejcsing Zsipao értesülései szerint engedélyeket az új évben is adnak majd ki, de számukat jelentős mértékben korlátozzák, a régebben kiadott dokumentumokat pedig fokozatosan kivonják a forgalomból.
A szigorítás a Hszi Csin-ping elnök által bő egy éve meghirdetett, az állami hivatalok privilégiumainak csökkentését is célul kitűző országos kampánynak is része. A kiváltságok megkurtítása a hivatalokba vetett társadalmi bizalmat erősíti.
A rendelkezés nemcsak tisztább játékszabályokat teremt, hanem a közlekedés szervezését is nagyban segíti majd - írja a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:18 Karácsony Gergely: megépülhet a Városháza Park, megérkezett az utolsó engedély
- 8:59 Egy szikra is elég: életbevágó figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem a bálatüzek miatt
- 6:34 Rejtély a Zagyván: útközben eltűnik a víz, a szakemberek megtalálták az okát
- 22:54 Egész fegyverarzenállal rontott rá a hatóságokra egy férfi
- 20:20 Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
- 18:50 Europion: a 16 év feletti lakosság 35%-a ellenezte, 26%-a támogatta Polgár Judit államfői megbízatását
- 16:47 Nemzetek Ligája - A szlovákiai Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


