Nincs ok a megelégedettségre
3,3 millió ember életét sikerült megmenteni a maláriától 2000-től
A malária megfékezésért tett erőfeszítéseknek köszönhetően a világon összesen 3,3 millió ember életét sikerült megmenteni 2000 óta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán Washingtonban bemutatott legújabb jelentése szerint.
2013.12.11 21:28MTI
A szúnyogok által terjesztett betegség halálozási arányát összességében 45 százalékkal, az öt éven aluli gyermekek körében pedig 50 százalékkal sikerült csökkenteni az elmúlt 13 évben. A WHO adatai szerint azonban továbbra is csaknem félmillió gyermek életét követeli a váltóláznak is nevezett betegség világszerte.
Tavaly becslések szerint 207 millióan betegedtek meg maláriában, 627 ezer esetben halálhoz vezetett a betegség. Összehasonlításképpen: 2010-ben 219 millió esetből 660 ezer végződött halállal. A jelentés összesen 102, maláriával fertőzött ország adatait vizsgálta. "A figyelemre méltó fejlődés azonban nem ad okot a megelégedettségre: a maláriás megbetegedések és a halálesetek száma nem csökken elég gyorsan. A tény, hogy ilyen sok ember fertőződik és hal meg moszkitócsípés miatt, a 21. század egyik legnagyobb tragédiája" - jelentette ki Margaret Chan, a WHO igazgatója. A szervezet kifogásolja, hogy a váltóláz legyőzésére csak fele annyi pénzt tudnak fordítani, mint amennyire szükség lenne.
A WHO becslései szerint 2020-ig évente 5,1 milliárd dollárra lenne szükség, hogy a malária sújtotta országokban mindenki számára lehetővé tehessék a megelőzést és a kezelést, de a jelenlegi állapot szerint csak 2,5 milliárd dollár áll rendelkezésre. Ebben az évben 136 millió szúnyoghálót vittek a segélyszervezetek a maláriával fertőzött országok lakosainak - 88 országban, köztük 39 afrikai országban ingyen osztogatják ezeket az életmentő moszkitóhálókat. Az Afrika trópusi részén lévő háztartásoknak mégis mindegy felében nélkülözik ezt a védelmet. Chan elmondása szerint világszerte 3,4 milliárd ember él maláriával fertőzött területen.
Afrika leginkább érintett országai a WHO szerint Nigéria és a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol a malária halálos áldozatainak száma a világon a betegségben elhunytak negyven százalékát adja. Az ázsiai országok közül Indiában a legsúlyosabb a probléma. A helyzetet nehezíti, hogy egyre ellenállóbbakká válnak a kórokozók a maláriaellenes gyógyszerekkel szemben, a betegséget terjesztő Anopheles szúnyogfajok pedig a rovarirtószerekkel szemben. A maláriát parazita okozza, amely egyik emberről a másikra a szúnyog nőstényének közvetítésével jut át a fertőzött vérrel. A paraziták a májban maradnak néhány hétig, majd a véráramba jutnak, ahol megfertőzik a vörösvértesteket és tovább szaporodnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06