Párlatok parádéja
Ismét megrendezik a Keceli Pálinka Ünnepet
Az idén november 29-30. között tartják a Keceli Pálinka Ünnepet, a pálinkák, párlatok immár hatodik alkalommal megrendezett megmérettetésére az egész országból és határon túlról eddig 330 mintát neveztek - jelentették be a szervezők.
2013.11.24 02:30MTIJakab István, a Magosz elnöke, a rendezvény egyik védnöke közölte: ebben az évben a pálinkaünnep kibővül, a hazai kis főzdéken kívül felvidéki, erdélyi és vajdasági pálinkafőzők is elhozzák remekeiket. Egy ilyen verseny a minőségi pálinka előállításának megismertetése miatt fontos - emelte ki.
Téglás András, a rendezvény ötletgazdája, a T.G.-Virág Nevelési, Oktatási és Szociális Intézmény Fenntartó Nonprofit Kft. címzetes igazgatója elmondta: a hagyományok szerint a pálinkaünnepen a gyümölcsből, törkölyből és a zöldségből készült pálinkák és párlatok szakmai versenye mellett már 15 éve borszépségversenyt is tartanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


