Make war, not love
Csókolóztak Facebookon, bíróság lett a vége
A fiatalokat október elején őrizetbe vették, közbotrány okozásával vádolják őket. Kitalálja, hol történt mindez?
2013.11.23 08:30MTI
A csókolózó pár - Marokkóban ez közbotrány, a helyi törvények szerint
Az afrikai ország északkeleti részén fekvő Nador városában pénteken folytatódott a tinédzserek - a fotón csókolózó 15 éves fiú és 14 éves barátnője, valamint a képeket készítő 15 éves barátjuk - pere. A tárgyalás helyi sajtójelentések szerint december 6-án folytatódik.
A fiatalokat október elején őrizetbe vették, közbotrány okozásával vádolják őket. Perük heves tiltakozások közepette kezdődött meg október 11-én az ország északi, még a marokkóiak által is különösen konzervatívnak tartott vidékén, de a tárgyalást hamar el is napolták november 22-re.
A fotóra egy konzervatív szervezet hívta fel a figyelmet, majd tett feljelentést, a rendőrség ennek nyomán vette őrizetbe a három tinédzsert, akiket csak öt nap után engedtek szabadon.
A gyerekeket akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják. Őrizetbe vételük országszerte tiltakozásokhoz vezetett. Elsősorban fiatalok és emberi jogi aktivisták adtak hangot felháborodásuknak a közösségi hálón, és egyebek közt saját csókfotók közzétételével jelezték szolidaritásukat.
A tárgyalás kezdetén marokkói és nemzetközi emberi jogi szervezetek képviselői is megjelentek Nadorban. Az Amnesty International (AI) akkor felszólította a hatóságokat, hogy azonnal és feltétel nélkül vonják vissza "abszurd vádjaikat" a három iskolás ellen. Philip Luther, az AI észak-afrikai és közel-keleti térségért felelős irodájának vezetője kijelentette, esztelenség, hogy elítélhetik a fiatalokat csak azért, mert csókolóztak és erről közzétettek egy fotót a Facebookon.
A három fiatal nem volt jelen a pénteki tárgyaláson, ügyvédjük szerint iskolába járnak és kerülik a nyilvánosságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


